A FORGATÁSRÓL

Nincs átok, amelyet el ne tudnánk űzni;
Nincs varázslat, amit meg ne tudnánk törni;
Nincs démon, akivel nem tudnánk végezni

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer két, magával ragadó, de egymással homlokegyenest ellenkező természetű fivér, a cinikus Will és az álmodozó Jacob, akik szerte a világon a Grimm testvérek néven lettek híresek. A fivérek a vidéket járták, tündérmeséket gyűjtöttek és terjesztettek mindenfelé – veszélyekről és titokzatos dolgokról szóló meséket, a varázserejű jó és a végtelen gonosz küzdelmének, a közönséges halandók és az örökké rejtélyes szörnyek, misztikus vadállatok és gonosz boszorkák közötti harc hajmeresztő történeteit, amelyek mind a mai napig elbűvölik, és halálra rémítik az embereket, legyenek akár gyerekek, akár felnőttek. Való igaz, hogy a Grimm testvérek képzeletében születtek meg azok a mesék, amelyek évszázadokon át voltak a legvadabb álmok és legsötétebb lidércnyomások előidézői.

Természetesen a Grimm-mesék egyszerűen csak nagyon szórakoztató történetek, amelyekben csak a hiszékenyek és babonásak hisznek – afféle megtévesztés, beugratás az összes! Biztos, hogy nem valóságosak! Vagy talán azok? Terry Gilliam, ez a fantasztikus látásmódú filmalkotó – aki a Brazil, Twelve Monkeys (Tizenkét majom), The Fisher King (A halászkirály legendája) című filmek vizuális világának a teremtője – ezúttal a mesemondó fivérek harsányan kavargó kalandjainak világát tárja elénk, amelynek során egy olyan elátkozott faluban találják magukat, ahol a legvadabb és legelképzelhetetlenebb fantázia-szülemények váltak… valósággá. Napjaink két legkarizmatikusabb színésze, Matt Damon és Heath Ledger alakítja a csalókból hősökké vált testvérpárt.

Gilliam a komédia, a fantázia, a horror és a románc elemeit ötvözi, amikor filmjében a világ talán legismertebb meséi ihlette, nagy ívű és viharos kalandok képét festi elénk.

„A tündérmesék világa az én világom – a fantázia és a rendkívüli dolgok világa ez.” – mondja Terry Gilliam, amikor azt magyarázza, hogy miért döntött a The Brothers Grimm című film elkészítése mellett. „Olyan forgatókönyv készült, amiben valóban hittem. Az elgondolás az volt, hogy ha valóban nagyon valóságos figurákat tudunk teremteni egy nagyon valóságos világban, akkor a néző teljes mértékben hinni fog ebben a világban, és szórakoztatónak fogja tartani e világ megismerését akkor is, amikor a tündérmesék furcsa és ijesztő elemei behatolnak ebbe a világba, és átveszik ott az uralmat.”

Gilliam kezdettől fogva azt a megoldást választotta, hogy túllépett a Grimm testvérek tényleges életének határain, hogy a kaland és virtus lehetőségeit teremtse meg a számukra, amely világot azonban nagymértékben a fivérek saját, szellemesen, ijesztően és végtelenül lebilincselő módon kitalált meséi ihlettek. Gilliam így beszél erről: „Ezért a filmért sok szempontból tartozunk köszönettel a Grimm testvéreknek, de a sztori nem az ő történelmileg hiteles élettörténetük. Lényegében véve róluk írtunk egy mesét, amelynek a során először vidám és hősies fickóknak tűnnek, akik faluról-falura mennek, és megszabadítják az embereket a manóktól, boszorkányoktól és mindenféle fantasztikus lidércnyomástól és rémálomtól – de nagyon hamar átlátunk a szitán, és rájövünk, hogy az egész csak ügyes szemfényvesztés. Időközben Napóleon hadserege, amely megszállta Németországot, megpróbálja tőrbe csalni a fivéreket, és kiirtani még a hozzájuk hasonlókat is. De rövidesen mindannyian egy olyan világban találják magukat, amely pontos megfelelője annak a világnak, amit a Grimm testvérek teremtettek a meséikben. Végül a tündérmese valóságossá válik, és a valóság összefonódik a fantáziával.”

Tisztelettel adózva a Grimm örökség nagyszerűségének és hátborzongató voltának egyaránt, Gilliam játékosan szövi bele a filmen non-stop módon végigvonuló akciókba a világon mindenütt ismert és szeretett, sokat olvasott legnépszerűbb Grimm mesék felismerhető szálait. ’Piroska, Jancsi és Juliska, Rapunzel – a film mindvégig tele van a legismertebb Grimm mesékre való utalásokkal.” – mondja a rendező. „Habár valójában több száz Grimm mese létezik, csak azokra akartunk utalni, amelyek valóban élnek és húrokat pendítenek meg az emberek képzeletében.”

Mindenekelőtt a film értékeli és visszhangozza ezeknek a sötét hangulatú meséknek a szellemét, a hangulat lényegét – az egymással éles ellentétben álló varázslat és rettegés, csoda és bosszú, komikumba hajló bűvölet és vérfagyasztó gonoszság e magas fordulatszámú, lélektani feszültséggel teli keverékét. „A tündérmesék mindig is azt fejezték ki, ahogy a világ megéli a félelmeit és legsötétebb képzelgéseit, és persze azt is, ahogy a ’happy end’- be, a boldog végkifejletbe vetett hitét ébren tartja.” – fejti ki Gilliam. „Úgy gondolom, hogy a tündérmeséket mindig egy kicsit veszélyesnek és felkavarónak szánták, ami megbolygatja a dolgokat. Lehet, hogy az volt az elgondolás lényege, hogy aki túl tud élni elegendő számú tündérmesét, az a valódi világban is megállja majd a helyét.”

Az igazi Grimm testvérek hasonló módon hittek ezeknek a meséknek a tagadhatatlanul erőteljes hatásában, és ugyanakkor szórakoztató jellegében. A XIX. századi Németország zavaros körülményei között élve, olyan világ vette körül őket, ahol a babona és a mitológia harcban állt a racionális gondolkodással és modern eszmékkel. Radikális változások ideje volt ez a korábban távoli és elhagyatott, ősi német vidék számára, amikor a napóleoni hadsereg megszállta Németországot – a Felvilágosodás korának okfejtésre, racionális gondolkodásra alapozott elveit hozva magával. Amikor a Felvilágosodás eszméi egy mítoszon és ősi történeteken alapuló életmóddal kerültek összeütközésbe, az ütközés szikrákat csiholt – és ez a gyújtó hatású konfliktus az, amit Gilliam meg akar jeleníteni a filmvásznon, amint a Grimm fivérek éppen a Marbaden nevű falu felé tartanak, ahol inkább hisznek a szemfényvesztésben, mint gyerekeket is lenyelni képes lovakban.

„Nagyon érdekelt az az óriási konfliktus, amely a fantáziában való hit és a Felvilágosodás eszméi között feszült; a konfliktus a Felvilágosodással, amely valójában meglehetősen merevvé vált azáltal, hogy teljesen hiányzott belőle a bármi titokzatosban való hit.” – jegyzi meg Gilliam. „Ezt a sztori valódi részévé tettük. És ez a konfliktus persze a mai napig fennáll.”

A sztori lényegét képezik azok a kötelékek is, amelyek két fivért egymáshoz kapcsolnak – és néha szétszakítanak. Will és Jacob Grimm személyisége és filozófiája egymásnak szöges ellentéte, mégis, amikor megérkeznek Marbadenbe, az elátkozott faluba, kölcsönös vonzalmuk ugyanaz iránt a nő iránt rövidesen tovább bonyolítja a már amúgy is kísérteties fejleményeket.

„Két fivérről van szó, akik nyilvánvalóan szeretik egymást, ugyanakkor időnként le is nézi az egyik a másikat, de kettőjük között mindig nagyon intenzív testvéri kapcsolat áll fenn.” – fejti ki Gilliam. „Will igazi sarmőr – csak besétál valahová, és azonnal elbűvöl mindenkit; a lányok ránéznek, és Will mindent megkap, amit csak akar. Jake viszont nem tud szabadulni a mesebeli hercegnőkre vonatkozó álmaitól, és az abszolút, az igazi és egyetlen szerelmet keresi. És Lena Heady, aki Angelika szerepét játssza, maga a tökéletes nő mindkét fivér számára.”

A The Brothers Grimm című film azonban mindenekelőtt arra volt remek lehetőség, hogy Gilliam a saját képzelete legsötétebb zugaiba szálljon alá, és baljós erdőkből, kísérteties kastélyokból, bujkáló farkasokból és titokzatos állatokból, a saját eltéveszthetetlenül egyéni és eredeti filmes stílusával, határozott tollvonásokkal felrajzolt képi világával egybeszőve, egy koromsötét, humortól súlyos univerzumot hozzon a felszínre. Az elgondolás az volt, hogy először is megteremtenek egy nyers, XIX. századi valóságot a Grimm testvérek számára – majd ezt egy szürreális álomvilágba „ferdítik”, amelyből, úgy tűnik, hogy nem tudnak menekülni.

„Kezdettől fogva láttuk, hogy ahhoz, hogy a film tényleg olyan hatást keltsen, mint egy tündérmese, nem forgathattunk igazi erdőben, vagy egy igazi faluban, mert olyat, ami kellett, sehol sem találhattunk. Mindent nekünk magunknak kellett felépíteni, kialakítani. Úgyhogy csaknem mindent mi hoztunk létre, a semmiből: építettünk kastélyokat és pajtákat, egy stúdió színpadra egy egész erdőt vittünk be élő fákból, hollókat és lovakat idomítottunk, százával készítettük a különböző modelleket – ez volt messze a legnagyobb szabású produkció, amivel valaha foglalkoztam.” – összegezi Gilliam.
 

A GRIMM TESTVÉREK – EGY KARIZMATIKUS PÁR:
MATT DAMON ÉS HEATH LEDGER, WILL ÉS JACOB SZEREPÉBEN

A The Brothers Grimm című film izgalmas története magukkal a komikus és lebilincselően kedves fivérekkel kezdődik – egyikük, egy akaraterős, kemény legény, nagy hozzáértéssel dolgozó szemfényvesztő művész, aki megpróbál ebből valahogy megélni a napóleoni megszállás alatti Németországra jellemző nehéz időkben; a másik egy javíthatatlan álmodozó, aki még mindig hisz a varázslatos mesékben, és a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” végkifejletben. Mindkettejük hite és meggyőződése próbát áll ki, amikor Marbadenbe, az elátkozott faluba érkeznek. Hogy kalandjaikat igazán nagyszabású, emberinél nagyobb léptékben állítsa a néző elé, Gilliam két olyan képzett színészt választott, akiktől azt remélte, hogy minden téren tudnak majd meglepetést okozni.

„Matt és Heath számomra nyilvánvalóan a film magját, lényegét jelentik.” – magyarázza Gilliam, „Először arra gondoltam, hogy Matt fogja játszani Jake szerepét, mert ő általában inkább a befelé forduló, érzékeny lelkivilágú figura, és Heath alakítja majd Willt, mert neki általában a belevaló hős szerepét szánják. De aztán Matt az első megbeszélésünkön azt mondta, hogy Will szerepét szeretné játszani. Először nem voltam benne biztos, hogy ez így jó lesz, de akkor meg Heath jött oda hozzám, és azt mondta, ’Hát, szóval én Jake szerepét szeretném játszani.’ És akkor rájöttem, hogy ez volt az abszolút helyes megoldás, mert én nagyon szeretem a színészt a típusával ellentétes szerepben játszatni, és a dolgokat teljesen kifordítani. És ez remekül be is vált, mert mindketten nagy meglepetést okoznak ezekben a szerepekben, és ezek nem olyan alakítások, amilyet valaha is láthattak volna tőlük azelőtt.”

Gilliam így folytatja: „Soha senkit nem láttam még olyan keményen dolgozni, mint Mattet, ahogy azon fáradozott, hogy olyan figurává lényegüljön, aki annyira más, mint ő maga a valóságban, és annyira más, mint akármelyik figura, akiket korábban alakított. Az egész viselkedése teljesen más, és remélem, hogy a nézők ezt pontosan olyan izgalommal fogják fogadni, mint én. Heath pedig olyasvalaki, akit a világ a konvencionálisabb hős szerepében szokott meg, de itt láthatjuk, hogy van egy másik, idegesebb, csendesebb oldala is, és ez kíváncsivá teszi az embert. Hasonlóan Matthez, Heath sem nyugodott addig, amíg tökéletesen meg nem ragadta a szerep lényegét. Mindketten nagy hatást tettek rám.”

Matt sietett megragadni az alkalmat, hogy Gilliammel dolgozhat. „Azt hiszem, minden színész szeretne Terry-vel dolgozni, ő vizuálisan annyira kreatív, és annyira szenvedélyesen tesz mindent, amihez csak hozzáfog.” – mondja Matt Damon. „És még a tetejébe egy ilyen remek forgatókönyvet kapni, mint a The Brothers Grimm, ez valóságos istenáldás volt. Úgy gondoltam, hogy nagyon sötét, nagyon mulatságos, és egyáltalán nem hasonlít semmihez sem, amit valaha azelőtt csináltam. Ez egy tündérmese, persze, de egy kalandfilmnek az elemeit is felfedezhetjük benne, sőt kaland, akciófilm, horror, vígjáték és még románc is egyszerre.”

Will Grimm fikciós alaknak tekinthető figurája, aki lényegében egy okos és cinikus csaló, vagy szélhámos, és nincs felkészülve egy olyan világra, amelyben tündérmesébe illő szituációk valósággá válnak, azon nyomban felkeltette Damon érdeklődését. „Will leginkább a pénzkeresés és a hírnév kedvéért foglalkozik a mesemondás mesterségével.” – állapítja meg Damon. „Így aztán nem nagyon akarózik neki elhinni, hogy egy erdő tényleg lehet elvarázsolt. Úgy gondolja, hogy valahol, valami csalafintaságnak lennie kell a dologban, és a fivére kell ahhoz, hogy rávezesse, hogy észrevetesse vele, hogy vannak a világon olyan dolgok, amelyeket nem lehet megmagyarázni, amelyek egyszerűen csak varázslatosak.”

Őt is nagyon megfogta az a mód, ahogy a fivérek egymáshoz való kapcsolata változik, amikor a Marbaden faluban kibontakozó, titokzatos és ködösítő hatású eseményekkel szembesülnek. „Nekem is van fivérem, és nagy hatást tett rám, ahogy a forgatókönyv láthatólag egy valóban becsületes megoldást kínál arra, hogy a testvérek hogyan kezeljék a kapcsolatukat, és ahogy a Will és Jacob közötti dinamika állandó változásban, hol áradásban, hol apadásban van. Ez pontosan így van testvérek között a valóságban is.”

Hogy még jobban kiépítsék ezt a szavakkal ki sem fejezhető testvéri kötődést, Damon és Ledger órákat töltött együtt, a forgatás helyszínén lófrálva erre-arra. Damon megjegyzi: „Sok időt töltöttünk együtt, egyszerűen csak beszélgettünk, aztán megittunk együtt egy sört – mert ezek azok a dolgok, amelyek tényleg felébresztik az emberben a testvéri összetartozás hiteles érzését.”

Habár Damon a filmre való felkészülés érdekében olvasott az igazi Grimm testvérek valós életéről, és a korról, amiben éltek, hamar rájött, hogy az általa alakítandó figura eltér Wilhelm történelmi alakjától. „Az igazi Grimm testvérek fantasztikus német tudósok voltak, és hihetetlenül nagy hazafiak, akik azért gyűjtötték ezeket a meséket, hogy a német nép büszke lehessen a népi hagyományaira és a történelmére, és ne higgye el, hogy az annyira barbár, mint amilyennek mások mondják.” – jegyzi meg Damon. „Hihetetlenül érdekes emberek voltak ők ketten, és sok szempontból meglehetősen befolyásosak is – és életük végéig együtt dolgoztak. De nyilvánvaló, hogy az életrajzuk teljesen más, mint ennek a kalandfilmnek a sztorija. A film nézőpontja sokkal vidámabb, könnyedebb, hogy mélyebb bepillantást engedjen azoknak a meséknek a lényegébe, amelyek oly híressé tették a fivéreket.”

Hasonlóan Damonhoz, Heath Ledgert is azonnal elbűvölte a lehetőség, hogy együtt dolgozhat Gilliammel. „Mindig az volt a véleményem, hogy Gilliam ragyogó elme.” – mondja a színész. „Ezt a projektet is egy egészen más, magasabb szintre emelte, és minket is inspirált – mindenkiből, aki csak a filmen dolgozott, kicsiholta ezt a fajta excentrikus, merész, mindent kockáztató hozzáállást. Az egész produkciót nagyon újszerűnek, nagyon másnak és nagyon kellemesnek éreztük.”

Ledger számára különösen újszerű és más volt Jacob Grimm-nek, ennek az aggályoskodó mesemondónak a személyisége, aki rádöbben, hogy azok az elvarázsolt világok, amelyekben titkon mindig hitt, valóban léteznek. „Ez a szerep igazi lehetőség volt arra, hogy kibújjak a megszokott bőrömből.” – mondja Ledger. „Ez komikus szerep, és Terry megadta nekem azt a nagy lehetőséget, hogy kényelmesen és jól érezzem magam benne, ugyanakkor szabadon elmehettem a végletekig, és valóban kifejezhettem önmagam. Életem nagy élménye volt ez a munka.”

Ledger arra is késztetve érezte magát, hogy igazi vérrokonságot alakítson ki Matt Damonnal. „Ez igazi, személyes folyamat, ahogy egy szempillantás alatt a másik fivérévé válik az ember.” – jegyzi meg Ledger. „Sokféle módon próbáltunk meg egymással szinkronba kerülni, hogy egyformán mosolyogjunk, egyformán nevessünk. Megfigyeltük egymás jellegzetességeit, egymás mozdulatait, hogy hasonló módon alakítsuk a sajátunkat is. De az alapgondolat mégis csak az volt, hogy legyen egy-két hasonlóság, és ugyanakkor sok óriási, szembeszökő kontraszt - mint ahogy gyakran ez a helyzet fivérek esetében.”

A többi szereplő számára Damon és Ledger alakítása határozta meg a film hangnemét. Jonathan Pryce így foglalja össze: „Rendkívül nagy benyomást tett ránk Matt és Heath munkája, akik oly nagy beleéléssel játszották a szerepüket, és olyan remekül együttműködtek egymással is. Óriási energiát kölcsönöztek ennek az egyébként is fergetegesen kreatív világnak, amely mindannyiunk számára inspirációt jelentett.”

KATONATISZTEKTŐL VARÁZSLÓKIG:
CSUPA-SZTÁR SZEREPLŐGÁRDA A GRIMM TESTVÉREK MELLETT

Utazásuk során Will és Jacob Grimm társaságában egy sor figyelemre méltó figura tűnik fel - politikai pojácáktól csapdát állító bűbájos erdei vadászokig, és hátborzongatóan gonosz boszorkákig – és e figurák életre keltéséhez Gilliam a színház- és a film világának legtehetségesebb színészeiből álló, csupa-sztár szereplőgárdát állított össze.

Olyan emlékezetes szerepek után, mint Gilliam klasszikus Brazil, valamint The Adventures of Baron Munchausen (Münchausen báró kalandjai) című filmje, ismét Terry Gilliam munkatársa a kétszeres Tony-díjas Jonathan Pryce, aki Delatombe tábornok, a francia kormányzó kulcsfontosságú szerepét játssza. Ő az, aki a diktatórikus rendelkezéseket bevezeti azon a német vidéken, ahol a Grimm fivérek addig zavartalanul űzhették csalárd mesterségüket, azaz démonvadászatot, ördögűzést és hasonlókat.

Miután elolvasta a The Brothers Grimm című film forgatókönyvét, Pryce meg volt róla győződve, hogy ez a sztori, amely azt kutatja, hogy a mesemondásban, a történetmesélésben mi is az, ami igazán rémisztő, mulatságos és felejthetetlen, maga a tökéletes terep Gilliam számára. „Azt hiszem, mindenki, aki olvasta a forgatókönyvet, úgy érezte, hogy ez magától értetődően Terry Gilliam-film, mert ez egy nagy-nagy kép, amelyben sokféle invenció, megérzés, alkotás és szándék található, és amelyben szerepel minden olyan téma, amelyek mindig is foglalkoztatták Terry-t: varázslat, a természetfölötti dolgok világa, és a történetmesélés fogalmának teljessége.” – mondja Pryce. „A film tele van ezekkel az életnagyságúnál nagyobb, nagyszabású képekkel, amelyeket csak Terry képes megteremteni – de ez kicsit más és új is a munkái között, mert ez a legtisztábban fantasztikus kalandfilm, amit valaha is készített.”

A kissé gyáva, hitvány Delatombe szerepének megformálásához Pryce elővette a szinte védjegyének számító színházi tapasztalatot. „Azt hiszem, hogy Terry-nek az szerez örömet az olyan színészek alkalmazásában, mint amilyen én is vagyok, meg Peter Stormare is, akik színházi berkekből jövünk, hogy mi meglehetősen bátrak vagyunk, nincs bennünk félelem és aggódás a túlzásokkal kapcsolatban sem.” – jegyzi meg Pryce. „És bíztunk Terry-ben, hogy a kellő határnál megállít, és nem enged tovább annál a bizonyos vonalnál. Mindazonáltal, a két legfőbb rendezői instrukciója ennél a filmnél szinte mindig ugyanaz volt: mulatságosabban és sötétebben.”

Pryce úgy jellemzi az általa alakított, a formákhoz mereven ragaszkodó figurát, mint akit négy dolog érdekel az életben: „Delatombe érdeklődési körébe tartozik az emberek leverése, az emberek elnyomása, és egy nagyon finom ebéd megszerzése.” – mondja nevetve. „No és persze érdekli az is, hogy szemmel tartsa ezeket a kellemetlen és idegesítő Grimm fivéreket – és ez az, ami végül elvezet azokhoz a hihetetlen és váratlan kalandokhoz, amelyeknek részesei leszünk.”

A Pryce alakította Delatombe-nak van egy rendkívül szokatlan segédje is: a Pármából, Olaszországból származó Cavaldi, ez a harsányan és ostobán kegyetlen bérenc csatlós. Cavaldi szerepét a svéd születésű Peter Stormare játssza, aki pályáját a színházban kezdte, Ingmar Bergman rendező keze alatt, majd Hollywoodban, néhány, az elmúlt években a kritika által elismert filmben tűnt fel.

Stormare szülőföldjén, Skandináviában, Grimm meséken nőtt fel – és azonnal tudta, hogy Terry Gilliam úgy fogja tudni életre kelteni ezeket a meséket, mint még soha senki. „A valódi Grimm mesékben van valami olyan sötétség és egyfajta huncutság, amelyet a gyerekek egyszerre imádnak és félnek tőle, és ezt eddig senkinek sem sikerült megjeleníteni, igazán eltalálni a filmvásznon. Terry-ben megvan az a bizonyos, divatot teremtő, Monty Python-féle humor, ez a sötét, éles, maróan szellemes humor, és ha ezt a Grimm mesékkel ötvözöd, akkor az valami nagyszerűt eredményez.” - mondja Stormare. „Tudtam, hogy valóban fantasztikus lesz ennek a világnak részesévé válni, és Cavaldi szerepe nagyszerű szerep.”

Stormare így folytatja: „Az különösen tetszett, hogy a sztori azt boncolgatja, hogy az embereket hogyan hálózzák be, ejtik kelepcébe azok a mesék, amelyeket ők maguk mesélnek, a saját mítoszaik, a saját legendáik.”

Cavaldi maga is hamar belebonyolódik a Grimm fivérek elvarázsoló meséibe, annak ellenére, hogy az a küldetése, hogy kihúzza belőlük az igazságot a saját maga által tervezett, rettentően rosszindulatú, de akarattal csekély hatékonyságú, gonosz módon kialakított menazsériájával. Stormare-ben erős vonzalom alakult ki ez iránt a szokatlan figura iránt, aki egy invenciózus rém-kamrát épített, ami ördögi, szörnyűséges kinézése ellenére inkább ahhoz a kutyához hasonlít, amelyik ugat, de nem harap. Habár ő a film egyik legagyafúrtabb figurája, ő az, aki a legjátékosabb fekete komédiát is a filmbe csempészi.

„Cavaldi nagyszerű figura, mert egy élő ember minden jellemvonása megtalálható benne. Nem egyszerűen gonosz, és nem csak jó.” – jegyzi meg Stormare. „Tud mulatságos lenni, tud megható lenni, de titokzatos és brutális is. Terry úgy magyarázta ezt a figurát, mint azt a démont, aki egész kutató útjuk során mindvégig gyötri, és inspirálja a Grimm fivéreket.

A szerep arra is lehetőséget kínált Stormare számára, hogy szorosan együttműködjék Matt Damonnal és Heath Ledgerrel, amit különös örömként említ. „Már sok nagy színésszel dolgoztam együtt, de soha nem találkoztam még odaadóbb fiatal sztárokat, mint Matt és Heath. Mindkettőjüknek nem kis bátorságra volt szüksége ahhoz, hogy ebbe a világba jöjjenek, amely annyira nem hasonlít a valóságra.”

Matt Damonnak különösen nagy gyönyörűséget szerzett Stormare alakítása Cavaldi szerepében. „Cavaldi figurája annyira, de annyira mulatságos.” – mondja Damon. „Tulajdonképpen ő lenne az a bizonyos híres vallató művész Olaszországból, de az ő lelke mélyén is rengeteg félelem rejtőzik. Olyasvalaki, aki egyszerre harsányan jókedvű és veszélyes – és Peter remekül egyensúlyozza ki ezt a két végletet.”

Terry Gilliam hozzáteszi: „Cavaldi gonosztevő, de a komikus gonosztevők közé tartozik, és végül, tulajdonképpen, nagyon hősies lesz. A kulcs a figurához az volt, hogy ne tegyük annyira pojácává, hogy már nem fenyegető, és ne legyen annyira szörnyű sem, hogy már ne lehessen mulatságos. Mivel ragyogó színész, Peter imádta ezt a kihívást. Ömlengően beszédes, teátrális és dühöngő. És ők ketten, Peter és Jonathan Pryce, csodálatos párost alkottak.

A The Brothers Grimm című film két csodálatos női szerepet is kínál: az egyik egy lélegzetelállító romantikus szépség, akinek senki nem tud ellenállni, a másik egy örökéletű és gonosz varázslónő, akit le kell győzni. Angelika szerepét a feljövőben lévő fiatal brit színésznő, Lena Headey játssza, míg az 500 éves Mirror Queen (Tükör királynő) alakját a filmvászon nemzetközi hírű szenzációja, Monica Bellucci kelti életre.

Terry Gilliam különösen megszerette Angelika figuráját, ezt a magányosan élő, vonzó nőt, aki megelőzi a korát. „Sok szempontból ő az első felszabadult, liberális gondolkodású nő a faluban. Soha még nő nem hagyta el a falut, és ő nemcsak egyszerűen elment, hanem egyenesen a városba ment, az egyetemre. Egy kicsit mintha beszorult volna e két világ közé – egyrészt hozzá van szokva egy bizonyos fajta gyakorlati realitáshoz, másrészt meg van róla győződve, hogy olyan világban él, amely abszolút mértékben, tagadhatatlanul meg van átkozva.” – magyarázza Gilliam. „A színésznőnek, akire a szerepet osztjuk, nemcsak gyönyörűnek kellett lennie, de keménynek és függetlennek is – és Lena erőteljesen éreztetni is tudja mindezt. Fizikai szempontból is nagy követelményeket támaszt a szerep: Angelika lovagol, nyilakat lő, amellett körül kell, hogy lengje valamiféle különös titokzatosság. A rejtélyes nő aurája veszi körül, aki nem hajlandó a Grimm testvérek szabályai szerint játszani.”

Lena Headey különösen élvezte, hogy olyan nő szerepét játssza, aki hajlandó harcra hívni, és megvívni a férfiakkal is, ebben az esetben a Grimm fivérekkel. „Ő egy eszes vidéki lány, és úgy gondolja, hogy Will és Jacob két nagy bolond a városból, akik azt hiszik, hogy csak úgy besétálhatnak a maguk művelt és képzett módján, és tisztázhatják ezt az egész természetfölötti dolgot.” – magyarázza Headey. „De aztán minden fenekestül felfordul.”

Időközben Angelika akaratlanul is éket ver a két fivér közé, akik mindketten belebolondulnak a lány ősi természetességű bájaiba. „Azt hiszem Will és Jacob kíváncsi Angelikára, érdekli őket, és Angelikát is érdeklik a fivérek.” – állapítja meg Headey. „Meglát valami mást és mást mindkettőben, és akkor Will és Jacob is elkezdenek valami különbséget észrevenni egymásban, és ez mindenféle bajt okoz.”

Az általa alakított figura Grimm fivérekkel kapcsolatos szkepticizmusa ellenére, Lena Headley elképzelhetetlenül boldog volt, hogy egy romantikus, szerelmi háromszög egyik tagja lehet Matt Damonnal és Heath Ledgerrel. „Ők ketten fantasztikusak, és én nagyon boldog voltam.” – mondja nevetve.

De Headley leginkább azt élvezte, hogy lehetősége nyílt túllépni a realitás normál határain. „Igazán nagyszerű, hogy teljesen részévé válhatsz egy olyan világnak, amelyben gyerekként hittél.” – mondja Headley. „Gyerekkoromban olvastam a Grimm meséket, úgyhogy tényleg remek most hirtelen az egyiknek a kellős közepén találni magad. És az, ahogy ezt a világot Terry Gilliam és a stáb megteremtette, az olyasmi, mint ahogy az ember egy álmot lát, de valahogy mégis tisztábban és mulatságosabban, és még kísértetiesebben is.”

Végül, az egyik legelvarázsoltabb szerepben, Monica Bellucci alakítja Marbaden saját fantasztikusan gonosz boszorkáját, a Mirror Queen-t, ezt az 500 éves, halhatatlan uralkodót, akit senki és semmi nem állíthat meg abban, hogy megszerezze az örök szépséget, ami eddig kicsúszott a kezéből. Bellucci nem tudott ellenállni se a szerepnek, se a filmnek. „Nagy rajongója vagyok Terry Gilliamnek, mindegyik filmjét imádom.” – mondja Bellucci. „Nagyszerű a szereplőgárda is, ezzel a két nagyon erőteljes és mulatságos színésszel, Matt Damonnal és Heath Ledgerrel a Grimm fivérek szerepében. És leginkább az tetszik nekem, hogy az egész egy fantázia világban, szörnyek, boszorkányok és gonosz királynők képzeletbeli világában játszódik.”

Bellucci nem habozott és nem félt attól, hogy a szerep legsötétebb oldalainak legsötétebb zugait is feltárja. Így beszél erről: „Úgy éreztem, hogy egy gonosz királynő alakjának megformálása során rengeteg árnyalatnyi különbségre, apró finomságra van lehetőség. Nem akartam egyszerűen rossznak ábrázolni, inkább olyannak, akinek a sorsa meglehetősen szomorúan alakult. Örökké fog élni, de apránként egyre öregebb lesz, egyre öregebb és roskatagabb – úgyhogy van valami nagyon tragikus a sorsában, és ez az, ami engem nagyon érdekelt.”

Belucci úgy találta, hogy az általa figurában, varázslói minősége ellenére, rengeteg reális elem is megtalálható. „Azt hiszem, sok nő lenne képes elvarázsolni akárkit és akármit, hogy örökös ifjúságra és szépségre tegyen szert.”- jegyzi meg Bellucci. „Azt hiszem ez az egyik csodálatos dolog a Grimm mesékkel kapcsolatban – néha a képzelet ügyes mutatványára van szükség ahhoz, hogy jól lássuk a valóságot.”

A GRIMM LÁTVÁNY:
A FILM LÁTVÁNYTERVEZÉSE

Egy olyan látvány megteremtése érdekében, amely az aprólékos realizmust a fantasztikussal és a rémítővel ötvözi, Terry Gilliam a The Brothers Grimm című film forgatási helyszínéül Prága csodálatos városár, és a Cseh Köztársaság középkori hangulatot sugárzó vidéki tájait választotta. De még itt sem tudott olyan falut találni, amely megjelenítette volna Marbadent, ezt a teljesen elvarázsolt világot. Gilliam a képek és látványok kavalkádját akarta felvonultatni – tükröket, labirintusokat, vad, állatias formákat, fény és árnyék effektusokat – hogy Marbadent olyanná tegye, ami semmihez sem hasonlítható.

Ezért aztán Gilliam a vállalkozó szellemű Guy Dyas-t kérte fel látványtervezőnek, aki korábban az X2: X-Men United (X-Men - A kívülállók 2.) című film látványtervezésének komplex feladatát oldotta meg úgy, hogy kritikai elismerést vívott ki. Gilliam azt a feladatot tűzte ki, hogy a 25 házból álló egész falut felépítik, a semmiből. Ők ketten, Gilliam és Dyas, egy kortárs hangulatú tervet készítettek, amit esztétikai szempontból a XIX. század homályos, kissé elmosódó és szeszélyes expresszionizmus, és azok klasszikus, fantasztikusan aprólékos részletességgel megrajzolt fekete-fehér illusztrációk ihletettek, amelyekkel oly gyakran találkozunk a mesekönyvek lapjain. Gilliam a természetes világ minden különlegességét, furcsaságát is teljes mértékben fel akarta használni céljai érdekében. „Nézz csak körül, hogy a fák például milyen formákat ölthetnek.” – fejti ki Gilliam. „Furcsák, néha rémisztőek tudnak lenni. Nem kell mindig kitalálni valamit, csak körül kell nézni a természetben. Ennek a filmnek a látványa úgy alakult ki, hogy finoman egyensúlyoztunk a művészi-alkotott és a természetes között, és a kettőt ötvöztük.”

Dyas előtt óriási feladat állt – felépíteni egy egész falut, egy jellegzetes XIX. századi német városkát, ahol minden van, templom, pékség, hidak, istállók és utcácskák, no és persze egy elvarázsolt erdő, sziklákkal, egy patakkal és égbenyúló fákkal, mindezt egy cseh stúdió színpadán – de hamar átlátta, hogy nincs más választása. „Sohase találtunk volna olyan falut, mint amit felépítettünk.” – jegyzi meg Dyas. „és az a körülmény, hogy a semmiből teremtettük az egészet, tényleg lehetővé tette, hogy bátran szárnyaljon a képzeletünk.”

Dyas számára az, hogy Gilliammel dolgozhatott, egy régi álom beteljesülése volt. „Sose felejtem el azt a hatást, amit a Brazil című film tett rám, amikor először láttam, mert az egy vizuális mestermunka, és tényleg felnyitotta a szememet a látványtervezésben rejlő lehetőségekre.” – emlékszik vissza Dyas. „Tudtam, hogy Gilliammel dolgozni hihetetlen élmény lesz.”

A látványtervező több mint egy évet töltött azzal, hogy végtelen sok ötletet, vázlatot és előzetes tervet dolgozzon ki. Azzal kezdte, hogy beleásta magát a német tündérmesék világába – egyik mesét olvasta a másik után, és nézte a tündérmese illusztrációk aranykorában alkotott műveket – azokat az illusztrációkat, amikor a művészek a fényt és árnyékot, és a puszta képzelőerőt használták arra, hogy a fantasztikum felejthetetlen képeit megalkossák. Az elmúlt korszak az érzelem-gazdag, gyönyörű rajzainak ihletésében kezdte el Dyas a The Brothers Grimm című film legfontosabb helyszíneinek megrajzolását. Marbaden, a falu mellett Dyas vázlatokat készített az olyan furcsa és szokatlan elemekről is, mint Delacombe Kínzókamrája, egy Rapunzel-féle Charot Torony, és Cavaldi díszes luxuskocsija.

Mielőtt az építkezés megkezdődött volna, ő és Gilliam végigkutatták a cseh vidéket, szúrágta régi gerendákért, amiket aztán a falu házainak felépítéséhez használtak. Több mint 700 élőfát is beszállítottak, amit a stúdió területén „ültettek el” – egy döbbenetesen valóságosnak tűnő mű-erdőt hozva létre, amit aztán megvilágítással és kamerákkal úgy tudtak manipulálni, ahogy egy igazi erdőt soha nem lehetett volna. „Én megszállottja vagyok a textúráknak, felületkezeléseknek és hasonló dolgoknak, és Guy ezeknek nagymestere.” – mondja Gilliam.

A falut és az erdőt aztán villámgyors és intenzív munkával hetek alatt felépítették a Barrandov stúdióban. A hagyományos építési módok alkalmazása érdekében Dyas és Gilliam kőműveseket, ácsokat, nádazókat és fafaragókat alkalmazott, hogy a helyszín még hitelesebb legyen. A stúdión kívül a forgatás során számos eredeti helyszínt is felhasználtak a Cseh Köztársaság területén, ilyen a Közép-Csehországban lévő Krivoklat kastély – ezt a rendkívül nagyszabású, XII. századi tornyot tartják a kastélyokban oly gazdag Csehország egyik legrégebbi és történelmi szempontból legjelentősebb kastélyának. Kacina, Kutna Hora és Ledec azok a további „kastély-városok”, ahol a stáb megfordult a forgatás során.

„Tökéletesebb helyszínt, mint a Cseh Köztársaság, nem is lehetett volna találni ehhez a filmhez.” – mondja Dyas. „Nem is annyira maguk a helyszínek voltak fontosak, hanem az a folyamatos hatás, inspiráció, amelyet nyújtott ez a környezet. Végigsétálni Prágán, hóesésben, körülöttünk az eredeti építészeti emlékeket képező házakkal, az embernek olyan érzése támadt, hogy visszament valahová messze az időben, és ez nagy hatást tett ránk.”

A színészek számára a helyszínek valóságos kincsesbányának bizonyultak, erősen inspirálták a képzeletüket. Matt Damon ezt mondja: „Amikor az ember besétál A Guy Dyas által elrendezett helyszínre, akkor azon nyomban szinte magába szippant egy egészen más világ. Ezek a helyszínek masszívak voltak, megfelelő léptékűek és fantasztikus érzést keltettek az emberben – csodálatos módon átalakították még a személyiségünket is.”

Tökéletes harmóniában simulnak bele ebbe a természetfölötti világba az Oscar-díjas Gabriella Pescucci /Age of Innocence (Az ártatlanság kora); Charlie and the Chocolate Factory (Charlie és a csokoládégyár); Van Helsing/ és Carlo Poggioli (Van Helsing) által tervezett, extravagáns részletességgel kidolgozott jelmezek. A tervező-kettős már korábban is dolgozott együtt Terry Gilliammel a jelmeztervezői kategóriában Oscar-díjra jelölt Adventures of Baron Munchausen (Münchausen báró kalandjai) című filmjén. A The Brothers Grimm című filmhez készített jelmezterveik a hiteles XIX. századi német férfi- és parasztviselet elemeitől kezdve a sötéten szeszélyes fantázia kreációkig a színskála teljességét lefedik, hogy csak egy példaként Monica Bellucci a Mirror Queen figurájaként viselt pompás, mélyvörös ruháját említsük.

A film vizuális világát pedig – valós és szürreális képeit – Newton Thomas Sigel, az az innovatív operatőr rögzítette, aki korábban különleges látásmódját olyan, kritikai sikert aratott kortárs filmekhez kölcsönözte, mint a The Usual Suspects (Közönséges bűnözők); Three Kings (Sivatagi cápák), többek között. A The Brothers Grimm című film varázslatos és titokzatos világához remek aláfestést ad Dario Marianelli / Pride and Prejudice (Büszkeség és balítélet); I Capture the Castle / népzenei ihletésű zenéje.

Azzal együtt, hogy a team fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy megteremtse az álmok, lidércnyomások és elvarázsolt bűvölet esztétikai, vizuális és zenei érzetét a filmvásznon, Gilliam nagyon reménykedett abban, hogy a film azért lesz igazán izgalmas, mert még így is tág teret hagy a képzeletnek – mármint a néző képzeletének. „Én mindig, amikor egy 90 perces filmet készítek, hiszek abban, hogy ami valóban látható, az valahogy maradjon az árnyékban, és a többit bízzuk a néző képzeletére.” – magyarázza Gilliam. „A szereplőknek és a stábnak az a dolga, hogy bizonyos támpontokat, utalásokat nyújtson, a többit a nézőnek kell hozzátenni, hogy kerek egész legyen. Azt akarom, hogy a néző szinte végigcsináljon velük mindent, hogy a néző valóban megrémüljön, vagy meghatódjon. Minél kevesebbet mutatunk, és minél többet sejtetünk, annál jobb.”

Ugyanez a filozófia érvényesült a film speciális effektusainak tervezésénél, amelyek végül összesen 750 felvételt tesznek ki. „A vizuális effektusok teamnek az volt a dolga, hogy életre keltsen minden olyan ötletet, amit egyébként ténylegesen nem lehetett megvalósítani – hogy a fák járjanak, a farkasok favágóvá változzanak, a hollókat manipulálják, úgy ábrázoljanak egy lovat, amint éppen lenyel egy gyereket, vagy például Monica Bellucci 500 évesről visszafiatalodjék 25 évessé.”- magyarázza Kent Houston, a vizuális effektusok rendezője.

Talán a legnehezebben megvalósítható effektus volt a film tündérmesék ihlette farkas figurájának a megteremtése – pedig ez központi szerepet játszik a látványban. „Egy elvarázsolt erdőről szóló filmben kell, hogy legyen farkas!” – jelenti ki Terry Gilliam. Kent Houston hozzáteszi: „Ez a mi farkasunk nem szükségképpen olyan farkas, mint ahogy azt ismerjük, hanem ez inkább nagyon szokatlan állat, nagyon specifikus, saját jellegzetességeivel és mindazokkal a részletekkel, amelyek nem kis fejtörést okoztak, és igencsak eredeti elgondolásokat igényeltek a megvalósítás során.”

Houston szorosan együttműködött Gilliammel, mindvégig a forgatás során, megpróbálva szinte beférkőzni a rendező hírhedten gyakorlottan és olajozottan működő gondolatai közé. Ahogy Houston fogalmaz: „A mi legfontosabb küldetésünk az volt, hogy a lehető legteljesebb mértékben megvalósítsuk azokat a vad elképzeléseket, amelyeket Terry forgatott a fejében, minden elképzelhető és lehetséges technológiát felhasználva.”

NÉHÁNY MEGJEGYZÉS A VALÓS GRIMM FIVÉREKRŐL

A The Brothers Grimm című filmben a Matt Damon és Heath Ledger által alakított Will és Jacob Grimm, akik a tündérmesék sötét mélyére indulnak hihetetlen kalandok során át, fikció teremtette figurák. Habár a film nem követi a Grimm fivérek valóban megtörtént, a történelmi tényeknek megfelelő életét, mélységesen sokat merít a valós Grimm testvérek példájából, abból a megrendíthetetlen hitükből, hogy a mesék mindig élő eszközei lesznek annak, hogy feltárjuk az emberiség legnyomasztóbb félelmeit és soha el nem múló vonzódását a csodákhoz.

A valódi Grimm fivérek – Jacob Ludwig Carl Grimm és Wilhelm Carl Grimm – egy év korkülönbséggel születtek, majdnem a XIX. század hajnalán, Hanau-ban, Németországban. Később Steinau-ba, egy XVI. századi kastély körül épült kisvárosba költöztek, ahol egy tornyos házban laktak. Ügyvéd édesapjuk nyomdokaiba lépve, a csaknem elválaszthatatlan fivérek együtt mentek egyetemre is, a jogi karra, Marburgba. Itt történt, hogy népmesék és tündérmesék gyűjtésébe fogtak – olyan ősi meséket gyűjtöttek, amelyek szájhagyomány útján szálltak anyáról gyermekére, amelyek mind tele voltak gonosztevőkkel és királyokkal, farkasokkal és boszorkákkal, mostohákkal és szolgálólányokkal, és mindenféle varázslatos helyzettel és erkölcsi dilemmával. A fivérek a nyelv iránti rajongásuk, a népi történelem és a német kultúra ismerete révén jutottak el ezekhez a mesékhez. Azt remélve, hogy sikerül megőrizni egy veszélyeztetett hagyományos életmódot, elkötelezték magukat a munkának, és nagy odaadással kutattak fel, írtak le és publikáltak egyre több, a német parasztok körében gyűjtött mesét.

1812-ben, habár szűkölködtek és nagy ínségben éltek, a Grimm testvérek kiadtál első mesekönyvüket – Children’s and Household Tales (Kinder- und Hausmarchen) címen – majd a rákövetkező években több mint 200 mesét adtak ki. Végtelenül nagy hatást keltő gyűjteményükben végül szerepeltek azok a mesék, amelyek aztán „Hamupipőke”, Csipkerózsika”, „Piroska és a farkas”, „Jancsi és Juliska”, „Békakirályfi”, „Hófehérke”, „Rapunzel” („Ligetszépe”) és „Rumpelstiltskin” címen váltak ismertté. Utolsó gyűjteményes könyvüket, amely Grimm’s Fairy Tales (magyarul: Grimm Jakab legszebb meséi) címen jelent meg, 160 nyelvre fordították le.

Manapság ezek a mesék a pop kultúra kitörölhetetlen részét képezik, amelyeket a média minden lehetséges formájába átültettek – az operától a rock zenéig, és a divatig. Írásaik stílusa és meséik szerkezete több mint egy évszázadig volt hatással a gyermek-irodalomra, és kitörölhetetlen hatással volt a fantázia filmek készítésére.

Wilhelm Grimm 1859-ben halt meg, fivére négy évvel később, 1863-ban – de a nevüket megörökítő meséik, és az emberi képzeleten hagyott kitörölhetetlen nyomuk révén tovább élnek.