A velencei szerelmesek elbeszélésének film - adaptációja szükségképpen nem könnyû vállalkozás. De Diane Kurys filmjét látva hamarosan rájövünk, hogy George Sand és Alfred de Musset közötti szerelmi történet kifejezetten modern.
Egy korban, amelyben az ifjúságot kényelmetlen életszakasznak ítéltek, a két szeretõ megmutatja, hogy az érzelmek nem életkorhoz kötöttek. E kapcsolat megjelenítéséhez sok tintát fogyasztottak, kezdve a Musset szerelmi kalandjaival foglalkozó A század gyermekének vallomásaitól, Sand változatán át Paul de Musset, Alfred fivérének paródiájáig, nem feledkezve el levélváltásukról sem, mely e szerelmi, szenvedélyes kalandot bõségesen dokumentálva mutatja be.
Jó alap Diane Kurys és forgatókönyvíró társai számára. François - Olivier Rousseau, a XIX. század kiváló szakértõje, Murray Head pedig, aki angol színész és énekes, a forgatókönyvhöz a modernitást és a mélységet nyújtotta. A forgatókönyv kétévi munka gyümölcse; egy modern románc, amelyet Vilko Filac operator varázsolt képekké úgy teremtve meg a légkört, hogy csupán gyertyákkal és olajlámpákkal világított, mint ahogy az e korban volt.
Nem feledkezhetünk meg a kosztümtervezõrõl, Christian Lacroix-ról, a divatkirályról sem, akinek ez volt elsõ lépése a film területén.
A teljes stáb, a gondos munkának köszönhetõen, szinte elfeledteti velünk a kort annak érdekében, hogy a film fõ témája, a szerelmei történet álljon érdeklõdésünk elõterében.
A fõszereplõk nagyszerûek; Juliette Binoche George Sand, e kemény, delejezõ asszony szerepében éppoly kiváló, mint Benoît Maginel a haragvó és életunt Alfred Musset-ként. Meg kell emlékeznünk a többi színészrõl, Robin Renucciról, Karin Viarról, Isabelle Carréról és Patrick Chesnais-rol is.
Diane Kurys nyolcadik játékfilmjével, A század gyermekével olyan friss filmet alkotott, mint amilyen a szerelem maga, és veszélyesen jó filmet, mert nem a vevõket célozza meg, hanem a filmkedvelõket. Ahhoz, hogy egy szép szerelmi történet sikeres legyen, nem kötelezõ a világ leghatalmasabb luxushajójával úszni az óceánon. |