A produkció előkészületi munkái során a filmkészítők bíztak benne, hogy nem lesz szükségük statiszták tömegére, mivel remélték, engedélyt kapnak, hogy Oscar De La Hoya nehézsúlyú bajnok címvédő mérkőzése közben felvételeket készítsenek. Mivel Shelton hosszú ideje kapcsolatban van a boksz világával, és sok barátja van e körben, a stáb betekinthetett egy szigorúan zárt világba.
„Sohasem hittem, hogy ennyire megnyílnak előttünk” – álmélkodik Stephen Chin producer. „Ron és én azonban besétálhattunk a ringbe, mellette kaptunk helyet, mivelő mindenkit ismert ott. Ami megdöbbentett, az az volt, hogy amikor Ron elmondta, filmet forgat itt, mindenki azonnal meg volt győződve róla, hogy csakő lehet a rendezője, mivel érezték, hogy világuk hiteles ábrázolója nem is lehet más, mint Shelton.”
Shelton filmrendezői reputációja és a boksz iránti rajongása azt is lehetővé tette, hogy sok ismert öklöző szerepeljen a filmben.
„Mindenki benne akart lenni a moziban” – említi Bill Caplan bokszújságíró, aki Shelton segítségével összegy?jtöt egy sor nevezetessportolót, Bob Arumtól kezdve a nevadai Mark Ratneren át a legendás Chuck Bodakig, a 30 éves veteránig, aki Muhammad Ali szerint a legjobb. Az HBO sportkommentátorai, Larry Merchant and Jim Lampley is feltűnnek, hogy közvetítsék a mérkőzést, s nem más segít nekik, mint a volt nehézsúlyú világbajnok, George Foreman, Shelton jó barátja.
Miközben a De La Hoya mérkőzését figyelő közönséget filmezték, a kamera számos hírességet is megörökített, például Kevin Costnert, Wesley Snipest, James Woods-ot és másokat, akik a bokszmeccs miatt utaztak Las Vegasba és vállalták, hogy szerepeljenek a filmben. |