Garfield, a világ egyik legkedveltebb képregényfigurája meghódítja a filmvásznat is. Szinte mindenki tud legalább egy aranyköpést a macskától ("Sokkal jobban szeretném a reggeleket, ha késõbb kezdõdnének"), aki ezúttal egy élõszereplõket és komputeranimációs figurákat is felvonultató adaptációba csöppent. A film természetesen az eredeti képregény alapján készült, melyet világszerte 260 millióan olvasnak 2600 újságban és magazinban. Garfield végre olyan történetben szerepel, ami talán majdnem akkora, mint az egója és a súlya - amit még a mozivászon is alig bír el. John Davis producer számára nem jelentett kifejezetten nagy kihívást GARFIELD figuráját életre kelteni a vásznon, olyan kiemelkedõ sikerû filmek után, mint a Dr. Dolittle vagy az Oviapu. "Épp itt volt az ideje, hogy Garfield igazi nagy filmsztárrá váljon - állítja Davis. - Lusta, vicces, dilis, és egyedi a viselkedése. Teljesen mindegy, hogy ötéves vagy, netán ötven, vele mindenki képes azonosulni valamilyen szinten". Davis és a társproducer, Brian Manis hosszú éveken keresztül hûséges kutyákat (bocsánat!) megszégyenítõ módon Garfield teremtõje, Jim Davis sarkában loholtak, hogy végre megszerezzék a jogokat a filmhez. Negyed évszázadba tellett Jim Davisnek, hogy úgy döntsön, itt az idõ, hogy teremtményét filmre vigyék. "Mindig is úgy álltam Garfieldhoz, mint egy igazi macskához - állítja Davis. - Valójában létezik úgy, ahogy van, csak itt bent a fejemben. A mai új technológia már lehetõvé teszi, hogy hitelesen kerüljön vászonra. Úgy gondolom, számtalan oka van annak, hogy Garfield miért is olyan népszerû korosztálytól függetlenül - folytatja Davis. - Humorban könyörtelen állat, és ezt a kisgyerekek imádják. A tizenévesek a hatalom elleni haragja miatt tudnak vele azonosulni, el lehet mondani róla, hogy sokkal inkább a saját maga macskája, mint másé. Szülõi szinten pedig leveszi rólunk a lelkiismeret-furdalás terhét az olyan gyarló dolgokkal kapcsolatban, mint a túlzott evés, alvás, az hogy nem mozgunk eleget, vagy hogy simán semmi nem mozgat meg minket. Van bátorsága megtenni és kimondani olyan dolgokat, amiket mi nem mernénk. Sokunk nevében beszél." A producerek állítása szerint Garfield a világ legõszintébb és "legemberibb" figurája, és ebbõl kifolyólag gyakorlatilag kihasználásra váró aranybánya, amivel nem lehet nagyot hibázni a két forgatókönyvírónak, Cohennek és Sokolownak. Ugyanakkor a producerek a minimum alá igyekeztek csökkenteni a film kockázatait azzal, hogy Jim Davist is bevonták a forgatókönyv végleges változatának kidolgozásába. Davis sokszor segített eldönteni, hogy mi az, ami tényleg "Garfieldos" és mi az, ami kilóg a képbõl. A történet kidolgozásához a két írónak, valamint John Davisnek és Brian Manisnek 25 év képregényén kellett magukat átrágni, hogy eldöntsék, mi is legyen a fõ vonal a sztoriban. Így lett ez a "testvér"-harc. "Garfield a saját univerzumának királya, mindaddig, amíg Ubul meg nem jelenik a képben, és el nem rontja azt - mondja Davis. - Mint egy új kistestvér, Ubul sokkal több figyelmet kap. Garfield úgy érzi, kilökték pozíciójából, ezért úgy dönt, számûzi az ebet. Ám mikor Ubul egyedül marad és elvész, Garfield rájön, hogy valójában nagyon is szereti a kis dühítõ nyálzsákot. Így történhet meg, hogy egy tériszonyos macska, aki eddig szinte alig merészkedett a saját házán kívülre, most kilép a nagy, gonosz és könyörtelen világba, hogy megtalálja és megmentse Ubult." Miközben folytak a munkálatok a forgatókönyvvel kapcsolatban, John Davis Pete Hewittet választotta rendezõnek, mert lenyûgözte Hewitt filmje, a tízcentis kis emberkékrõl szóló Csenõ manók. "Imádtam azt a filmet, és tudtam, hogy Pete-ben megvan a humorérzék, amire a GARFIELD-nál szükségünk van." Az elõkészületek során Hewitt összehozott egy csapatot, hogy elkészítse a film 70 perces animációs vázlatát. Elkészítették a történetet, megvágták, színészek adták hangjukat a karakterekhez, rákeverték a zenét és a hangeffektusokat. Ez nagy elõnyt jelentett olyan szempontból, hogy meg tudták nézni, mi az, ami mûködik, mit kell esetleg kivágni, vagy hozzátenni. |