A Kéjutazás (Joyride) egy vadonatúj thriller John Dahl rendezésében, akit széles körben elismernek azért a nagyszerû képességéért, hogy valódi életet tud lehelni "noire thrillerjeibe". Így történt ez már elõzõ két rendezésében, az Amikor egy bérgyilkos is több a soknálban (Red Rock West) és a Végsõ csábításban (The Last Seduction), és így van ez a Kéjutazás esetében is. Dahl képes arra, hogy a sötétséget humorral fûszerezze, vagy ahogy azt az egyik producer és a forgatókönyv egyik írója, J.J. Abrams mondta: "John filmjeiben valami fantasztikus irónia rejlik, ami valódi humorérzékkel párosul, és a legmélyén ott bujkál benne valami sötét "noire" felhang."
"John nagyszerû mesélõ - teszi hozzá a másik producer, Chris Moore -, mert nem csak egyszerûen thrillert rendez, hanem fogja, és beoltja magával az élettel, és rengeteg humorral, miközben Amerika legszebb vidékein járunk. Nem nehéz olyan rendezõt találni, aki ezek valamelyikében kiválót tud alkotni, de John egyesíti magában az összes képességet, és ez már ritkaság."

A Kéjutazás alapötlete Abramstól származik, akinek elõször csak egy jelenet motoszkált a fejében. "Emlékszem - mondja Abrams írótársa, Clay Tarver -, Abrams ötlete az volt, hogy két ember ül egy kocsiban egy távoli autópályán. Nagyon jól érzik magukat, mikor hirtelen egy hang szólal meg az adóvevõben, és azt mondja: 'Meg kellett volna javíttatnod azt a reflektort.' A srácok körülnéznek, de senki sincs a környéken."
Ez után a vészjóslóan hangzó felütés után Abrams és Tarver olyan forgatókönyvet írt, ami tele van rémségekkel, humorral, idegborzoló jelenetekkel - és még sokkal többel is. Az írók és a rendezõ, John Dahl a Kéjutazásból egy izgalmas, nagyon mai hangvételû, árnyalt karaktereket felsorakoztató, félelmetes és egyben humoros filmet készített.
"A humor forrásai mindig a szituációk és a karakterek - mondja Tarver -. Akkor is történhetnek nagyon vicces dolgok, mikor valaki fél, vagy valami hátborzongató helyzetben találja magát.

Megpróbáltunk nagyon fifikás, jó humorú, de nem túl nagy önbecsüléssel rendelkezõ figurákat teremteni, akik szintén sokat segítenek abban, hogy a forgatókönyv kellõen humoros legyen. Lewis és Fuller, például, már nagyon elhidegült egymástól, de a Vennával való közös út során mégis újra egymásra talál a két fivér, és ez az egymásra találás rengeteg humoros szituációt eredményez."
J.J. Abrams hozzáteszi, hogy "az is nagyon fontos humorforrás a filmben, hogy a szereplõk úgy reagálnak a különféle helyzetekre, ahogy azt az igazi, okos emberek tennék. Senki nem azt szokta meg, hogy üldözik, fenyegetik, megölik, ahogy azt a legtöbb thrillerben látni. Lewis, Fuller és Venna szeretetreméltó fiatalok, olyanok, akikre számítani lehet. A film legnagyobb elõnye, hogy olyan karaktereket és helyzeteket tudott létrehozni, amiket az ember szívesen nézne végig egy drámában vagy komédiában is, nem csak egy thrillerben."

A szereplõk hatalmas pácba kerülnek, mikor Fuller rábírja öccsét, hogy a vadonatúj CB rádiója segítségével gyerekes tréfákat ûzzenek. "Candy Cane" néven, elfúló nõi hangon Lewis bejelentkezik egy teherautósofõrhöz, és randevút ad neki egy országúti kocsmába. Mikor Rozsdás Bökõ rájön, hogy csak egy tréfának ugrott be, elhatározza, hogy bosszút áll a srácokon - és mindenkin, aki az útjába kerül. A két fivér közti ellentét, az, hogy Lewis a "jó" és Fuller a lázadó "feketebárány", végig a történet középpontjában marad. "Úgy készítettük el a Kéjutazást, hogy a nevetéssel fûszerezett rettegés legyen benne az uralkodó elem - mondja Dahl -, ám ugyanakkor a film két testvér története, a köztük lévõ szakadékról szól, és arról, hogy a hatalmas veszély közepette hogyan kerülnek egyre közelebb egymáshoz."
"A Kéjutazás nem tipikus thriller - állítja az executive producer, Bridget Johnson. - Ügyesen ott rejtõzik benne a mondanivaló két testvér kapcsolatáról, akik közül az egyik fatális hibák sorozatát követi el"."

A Fullert játszó Steve Zahn számára is errõl a fivérek közti különbségrõl szól a film, és Fuller "rosszfiús" humora csak mélyíti a közte és öccse közt lévõ ellentétet. "Az teszi igazán félelmetessé a filmet, hogy hihetõek a szereplõi, és a közönség beleélheti magát a kapcsolatrendszereikbe - mondja Zahn. - Emiatt a közönségre sokkal közvetlenebbül hat az a sok szörnyûség, amin a film szereplõi keresztülmennek.
Fuller egy igazi karizmatikus dilis, aki soha nem találta még a helyét az életben, míg öccse, Lewis a legtöbb dologban ennek az ellentéte - fél a váratlan helyzetektõl, a lehetõségektõl, még a Vennával való kapcsolatában is, akivel pedig már régóta ismerik egymást. "Lewis nem mer egyrõl a kettõre lépni - jegyzi meg Paul Walker, aki az ifjabb testvér szerepét alakítja -, egészen hosszú ideig várt arra is, hogy bevallja Vennának, teljesen oda van érte, csak azért, mert sosem találta megfelelõnek az alkalmat. Inkább "csak barátok", ami azért nem igazán az, amire vágyik."

Lewisnak végül sikerül egy kevéske idõt kettesben töltenie a lánnyal, és végre ki tudja használni az alkalmat, hogy meghívja Vennát a régóta tervezett Amerika-körüli útra. Pechére, mikor kitérõt tesz, hogy felvegye kiszámíthatatlan bátyját, Lewis tervei pillanatok alatt köddé oszlanak - nem is egy téren.
Venna hirtelen a két testvér tréfáinak kereszttüzében találja magát. Leelee Sobieski nagy elismeréssel beszél a szerepében rejlõ drámai vonásokról. "Venna éppen most szakított a barátjával - meséli a színésznõ -, és, szerintem, ez egyfajta felfedezõút a számára. Arra azonban õ sem számított, hogy egy gyilkos elõl kell majd menekülnie. Õ csak egy derûs, kalandos kirándulásra gondolt. Hát, kalandosnak elég kalandosra sikerült, de derûsnek egyáltalán nem nevezhetõ!"
A három szerephez olyan színészekre volt szükség, akik fiatalok, jól képzettek és tehetségesek. A film készítõi szerint ezt meg is találták Steve Zahnban, Paul Walkerben és Leelee Sobieskiben.

"Paul rendkívüli átéléssel játssza a szerepét, és gyönyörûen ábrázolja a fiatalabb testvér érzelmi megnyilvánulásait." Mondja Bridget Johnsos. John Dahl úgy gondolja, hogy Steven Zahn "finom érzékkel megfogalmazott humora" rendkívül fontos volt a szerep szempontjából, és a nevetés és feszültség különös, egyedülálló keveréke állt elõ színészi munkája folyamán. Leelee Sobieski pedig, Chris Moore állítása szerint, "olyan nõ, akirõl a közönségben ülõk nõk azt gondolják, hasonlít rájuk, mert végre egy érdekes és összetett személyiség."
A hetvenes években CB-láz uralkodott el egész Amerikán. Ez a rövidhullámú kommunikációs rendszer pillanatok alatt a motorosok és sofõrök kedvelt készüléke lett, hiszen így kapcsolatot tudtak tartani utazás közben is. A CB rádiósok általában speciális álneveket használtak, ami biztosította anonimitásukat, és egy csomó tréfa forrása lehetett.

Az 1990-es évekre, a mobiltelefonok és az Internet világában, a nagyközönség szinte teljesen megfeledkezett a CB rádiókról, hiszen már nem csak egy szûk területen belül, hanem az egész világgal tudunk pillanatok alatt, akár anonimitásunkat megõrizve kommunikálni.
A Kéjutazásban Fuller az õskorinak tûnõ CB rádiót nagyon menõnek találja, igazi divatos 'retro cuccnak', és remek lehetõségnek, hogy alaposan megtréfáljon, az õrületbe kergessen vele valami jóindulatú sofõrt. Fuller azt hiszi, hogy Rozsdás Bökõvel folytatott anonim 'chat'-ük teljesen veszélytelen. Természetesen hatalmasat, szörnyûségeset tévedett.
J.J. Abrams szerint a film éppen arra mutat rá, hogy a legártatlanabb, legjóindulatúbb tréfák is veszélyt rejtegetnek magukban. "Véleményem szerint van valami rettentõen ijesztõ már abban is, ha csak ugratunk valakit, mert mindig ott van az esélye annak, hogy melléfog az ember, hogy rossz alannyal babrálsz ki… és hogy rájön, hogy te voltál az. Azt hiszem, mindenki rendelt már pizzát a szomszédja címére, és mindenki jót is mulatott rajta.

Forrás:http://www.cinematrix.hu/honlapok/kejutazas/