Isten hozott a Jégkorszak õskori világában, ebben az elbûvölõ vígjátékban, ami a Twentieth Century Fox Animation és az Oscar-díjas rendezõ, CHRIS WEDGE animációs játékfilmje.
Wedge a "Bunny" címû animációs kisfilmért kapott Oscart, amiben a realisztikus világítási effektekkel különleges és organikus látványvilágot tudott létrehozni. "A "Bunny"-val Chris és a Blue Sky csapata bebizonyította, hogy eredeti figurákat tud teremteni - mondja Christopher Meledandri executive producer. - Ez a nagydarab nyuszi annyira életszerû, hogy az ember abszolút elhiszi róla, hogy él és lélegzik."
Wedge a Blue Sky Studios egyik alapító tagjaként kulcsszerepet játszott a stúdió szabadalmazott világítási szoftverének kifejlesztésében. Mostanra neki és animátorokból, mûszaki szakemberekbõl, kutatókból álló csapatának olyan mûvészi színvonalú eszközök állnak rendelkezésére az animáció területén, hogy meghökkentõen valóságos 3D-s környezetet tudtak teremteni a jégkorszak mindeddig felfedezetlen világához.
A Jégkorszak sok mindenrõl szól egyszerre, és bõven van benne akció, humor, kaland, érzelem. Talán ezért van az, hogy amikor a Blue Skytól egy rövid szinopszist kértek, többféle verzió is született. Wedge a "veszély vígjátékának" nevezi a filmet, és úgy emlegeti, mint "három õsemlõs és egy csecsemõ" történetét. Lori Forte producer, aki a Twentieth Century Foxnál végigasszisztálta az ötlet kidolgozását, "az elsõ diszfunkcionális család történetének" tekinti, és mûfaját a következõképpen határozza meg: road movie, autó nélkül.
A Jégkorszak négy állatfigura története, akik közül három meglepõ módon egymásra talál, és egyfajta furcsa családot alkot, míg a negyedik szerencsétlen módon közremûködik a jégkorszak kialakulásában, és így az összes szereplõ sorsára komoly hatással van. "Minden szereplõ személyes okból kel útra, és mindegyiknek megvan a maga sajátos életritmusa. Egyikük sem számított arra, hogy összekerülnek."
Ezek a figurák és a közöttük kialakuló kapcsolat adja a film lényegét. Amikor elõször találkozunk Manfréddal, a hatalmas behemót a jég támadása elõl menekülõ, dél fele igyekvõ tömeg áradatával szemben tör elõre. "Manfréd magányos vándor - magyarázza Wedge. - Csak azért indul észak felé, mert mindenki más délre megy." "Manfréd egy kicsit mizantróp - teszi hozzá Ray Romano, az eredeti, angol nyelvû változatban Manfrédot szinkronizáló színész -, nem igazán szeret idõt szakítani másokra. De a zord külsõ érzõ szívet takar. Ezért amikor találkozik Siddel, Diegóval és a csecsemõvel, úgy érzi, muszáj segítenie."
Rendkívül nehéz megteremteni egy animált figura viselkedésmódját, személyiségét. Manfréd esetében különösen nehéz dolga volt a Blue Sky csapatának. A mamut mérete és kinézete - a hosszú ormány és a vastag szõrbunda - miatt az animáció szempontjából az egyik legnagyobb kihívást jelentõ figura. "A szõrzet kidolgozása nagyon aprólékos munkát igényelt - magyarázza Peter DeSeve karakter-tervezõ. - Ugyanis egy mamut nem egyszerûen egy hosszú szõrû elefánt, ezért egy olyan lénnyel kellett dolgoznunk, amilyen animált formában még soha nem létezett."
A Manfréd és Sid közti kölcsönhatás újszerû kapcsolatot hozott létre. A lusta lajhár csatlakozik Manfrédhoz, ami utóbbinak nagyon ellenére van, és belekeverednek egy olyan utazásba, amelyre egyikük sem számított. "Sid kolonc Manfréd nyakán - mondja Ray Romano -, de Manfréd végül meglát benne valamit. Egy kicsit olyan a viszonyuk, mint a fivérek közti kapcsolat." "Sid maximálisan rászolgál a lajhárokról kialakult véleményre - jegyzi meg Chris Wedge. - Egy lusta fickó, aki tisztában van vele, hogy vacsoraként fogja végezni, hacsak nem kerít magának egy nagy testvért, egy testõrt. Ezért rászáll Manfrédra."
Hogy egyfelõl hûen ábrázolják a lajhárok közismert lassúságát, ugyanakkor vizuálisan összetetté és izgalmassá tegyék Sid figuráját, a Blue Sky animátorai megengedtek maguknak némi mûvészi szabadságot. "Nagyon hajlékonynak találtuk ki Sidet - mondja Wedge. - Hajlik, fordul, csavarodik. A beszéde gyors és általános lassúsága ellenére idõnként tud energikus is lenni. De hogy életszerû maradjon, korlátoztuk a végtagjai mozgását, mintha ezzel akarna energiát spórolni, és így mégis a tunyaság érzetét kelti."
A magyar változat készítõi olyan hangot kerestek Sidhez, mely képes felidézni az eredeti játékosságát és humorát, sõt, lehetõleg jobb az amerikai változatnál is. Hamar rájöttek, hogy a szokásos szinkronszínészek helyett valami különleges meglepetéssel kell elõrukkolniuk - innen viszont rövid út vezetett Geszti Péterhez, aki - legalábbis utólag így tetszik - valóban az egyetlen lehetséges életre keltõje a bohókás Sidnek. Hiszen, ahogy maga a rapper, szövegíró, tévés személyiség és szómenéses ötletember is elismeri, sok hasonlóság van közte és az esendõ õslajhár között.
"Sid igazi csetlõ-botló, vagy ahogy én szoktam mondani, Chaplin-botlin-figura - nevet Geszti. - Egy igazi amerikai vígjáték elengedhetetlen alkatrésze: õ az, aki mindig többnek akar látszani, mint amekkora, de mindig felsül, aki minden helyzetbõl kidumálja magát, vagy ha nem, hát még mélyebbre kerül a kulimászba. És akkor újra beszélni kezd. És végül valahogy mindent túlél. A beszéd a fegyvere, ha néma volna, hamar felfalnák a többiek."
Geszti Péter számára nem újdonság a szinkronizálás, hiszen gyerekszínészként már belekóstolt ebbe a szakmába, és néhány klasszikus mû létrehozásában is közremûködött. Egyebek között Mézga Aladár is az õ hangján vált több generáció kedvencévé. Azóta persze nagyon messzire került a szinkronmûfajtól, de a mikrofont nem hagyta cserben. A színpadi rutin sokat segített, Geszti mégis alaposan megizzadt, amikor a stúdióban nekilátott a hipergyorsbeszédû lajhár szövege szalagra mondásának. Övé az abszolút fõszerep. Geszti Péter szerint ez a figura ugyan némán is sztárrá válna, de azért ismerjük be: a film sikere jelentõs részben tõle függ.
"Az volt a legnehezebb - meséli Geszti -, hogy ne bábfilm-hangon beszéljek. Csörögi István szinkronrendezõ azt kérte tõlem, hogy úgy játsszak, mintha egy igazi színészt szinkronizálnék egy igazi filmben. Vegyem komolyan, amikor megijed, amikor örül, ne vicceljem el, próbáljak igazi életet vinni a hangomba. Remélem, sikerült. És remélem, a feleségem, aki hivatásos színésznõ, megbocsátja majd nekem, ha néha mégsem vagyok teljesen profi."
A felvételek során volt mondat, amit 50-szer is újra kellett venni, de a végeredmény azt bizonyítja, megérte a fáradtság. Geszti Péter hangjával Sid megtalálta tökéletes magyar megfelelõjét: a Jégkorszak magyar hangja legalább is egyenértékû az eredetivel.
A különös társaság harmadik tagja Diego, a kardfogú tigris, és az õ napirendjében is elõrébbvaló a túlélés, mint a mamutokkal és lajhárokkal való barátkozás. Manfrédhoz hasonlóan Diego is elég mogorva. "Soha nem tudta, mit jelent a család vagy a barátok" - mondja Wedge, aki úgy képzelte el Diegót és tigristársait, mint egy militáns egységet, ami arra próbál megoldást találni, hogyan fogják túlélni a jégkorszakot. "Diego egy amolyan keményfiú, hatalmas szívvel, noha eddig azt sem tudta, hogy egyáltalán van neki" - mondja Wedge.
Carlos Saldanha társrendezõ szerint Diego karakterének kialakítása volt animációs szempontból a legösszetettebb feladat, elsõsorban a mozgássorok miatt. "Diego elképesztõen gyors és néhány elég extrém testtartást is kitaláltunk neki. Máskor viszont nagyon visszafogott is tud lenni, és csak mimikával kíséri a párbeszédet."
Meledandri szerint Peter DeSeve karakter-tervezõ munkája nagyon fontos szerepet játszott abban, hogy ezek a figurák életre keljenek. "Óriási szerencsénk volt, hogy Peter egész idõ alatt itt volt velünk - mondja. - Így a munkafolyamat különbözõ fázisain keresztül meg tudtuk õrizni a karakterek eredeti designját, a modellezéstõl a rajzoláson keresztül az animációs munkákig."
Diego, Manfréd, Sid és "rakományuk" - Roshan, az emberi csecsemõ - együtt alkotják a történelem elsõ diszfunkcionális családját. És van még egy figura, aki ugyan nem tagja ennek a formációnak, mégis kulcsszerepe van az õket körülvevõ környezet kialakulásában - ami szintén a humor egyik forrását jelenti.
Az alkotók kitalálták Scratet, aki gyakorlatilag egy mókus és egy patkány kombinációja (Wedge úgy mondaná, hogy egy "kardfogú mókus"), célirányosan azért, hogy a jégkorszak elkezdõdjön valahogy. "Úgy éreztem, hogy ha csinálunk egy filmet a jégkorszakról - magyarázza Wedge -, akkor maga a jégkorszak is egy karakter kell legyen. Így találtuk ki szegény, boldogtalan Scrat-et."
Boldogtalan, igen. Szegény pára el szeretne ásni egy makkot, ahogy a mókusok ezt tenni szokták, télire - csak hát a jégkorszak örökké tartó telet jelent, nem igaz? De ahogy Scrat megpróbálja beledöngölni a makkot a jégbe, az elreped, a jégtáblák megindulnak, és így Scrat véletlenül elõidézi a jégkorszakot.
Ezzel a jelenettel indul a film, és ez nem egyszerûen csak magyarázatot ad a szereplõket körülvevõ természeti környezet sajátosságaira, hanem megteremti a film alaphangulatát. A munkafolyamat során, az elõvetítések alatt kiderült, hogy Scratnek nagy sikere van mind a közönség, mind az alkotók körében. "Periodikusan bukkan fel a filmben - mondja Wedge -, és egyetlen célja, hogy teljesítse küldetését, hogy elássa ezt a makkot."
Wedge még a hangjával is segített, hogy sikerüljön életre kelteni Scratet. Mivel ez a figura egyáltalán nem szólal meg, a Wedge által képzett morgások és szuszogások teszik Scrat lényét kifejezõvé és mulatságossá.

A FANTÁZIA SZABADSÁGA

Hogy Scrat közremûködik a jégkorszak kialakulásában, csak az elsõ lépés volt - mondjuk úgy, a jéghegy csúcsa - a filmbeli környezet megteremtésében. A földtörténet hajnala óta számos jégkorszak következett be, amelyek során a szárazföld hatalmas területeit borította vastag jégréteg, drasztikusan átalakítva az egész glóbusz felületét. Hatalmas jégtakaró képzõdött ilyenformán, amely rátelepedett a földfelszín felére, elárasztotta a buja trópusi õserdõket, megsemmisítve vagy örökre eltüntetve ezeket a területeket.
A filmbeli jégkorszak egy olyan világot jelenít meg, amely húszezer évvel ezelõtt eltûnt a föld színérõl. "Úgy gondoltam, hogy egy ilyen, számunkra ismeretlen tájba kell elhelyeznünk a történetet, így teljesen szabadjára engedhetjük a képzeletünket" - jegyzi meg Wedge.
A fantázia szabadsága ugyan nagyon jó dolog, de azért az alkotók reális keretek közt akarták megteremteni a maguk jégkorszakát. A korszak után kutatva felkeresték a világ néhány, a jégkorszak tárgyi leleteit õrzõ gyûjteményeinek egyikét, a New York-i American Museum of Natural Historyt. Számtalan órát töltöttek mamutcsontok tanulmányozásával, könyvek ezreinek átböngészésével és vezetõ paleontológusokkal és archeológusokkal való konzultálással.
Ezek a tudósok, miközben elismerték, hogy a tényekkel való szabad asszociáció az alkotók szíve joga, ahhoz ragaszkodtak, hogy egy, számos sikeres filmben felbukkanó faj ne jelenjen meg a Jégkorszak címû filmben. Wedge így emlékszik vissza: "Kezeljék a leleteket - mondták - bármekkora szabadsággal, de ígérjék meg, hogy ebben a filmben nem lesznek dinoszauruszok, pusztán azért, mert ezek a jura kori élõlények 350 millió évvel korábban kihaltak. Megesküdtünk, hogy egy dinoszaurusz sem lesz ebben a filmben."
Az alkotók észak-amerikai környezetbe helyezték a film történetét, ami bizonyos mértékben meghatározza a film kulturális és zenei világát, éppúgy, mint a színvilágot és világítást. A filmben használt, Ray Tracing néven ismert világítási szoftver képes imitálni a természetes fény finom árnyalatait, gazdag és organikus érzetet keltve a figurákon és a háttereken. Wedge és csapata ezt a szoftvert alkalmazta a film különleges világításához. Néhány feladat megoldásához egyenesen nélkülözhetetlen volt ez az eszköz: például amikor azt kellett megoldani, hogy miként szóródjon szét a fény a lények szõrzetén úgy, hogy minden egyes szõrszál árnyéka hiteles legyen.
"A Ray Tracing a természetes fény komplexitását imitálja - magyarázza Wedge -, létre tudja hozni a színek sokféleségét és azokat az árnyékokat, amiket a valódi világban tapasztalunk. Ez digitális filmkészítés, amelyben úgy használhatjuk a számítógépet, ahogy egy operatõr a kamerát: hogy ami a vásznon megjelenik, végül lenyûgözõbb és tapinthatóbb legyen, mint maga a valóság."
A hightech varázslat ellenére az alkotók soha nem feledkeztek meg a papír és a ceruza módszer jelentõségérõl. "Gyakran kaptuk elõ a ceruzát egy-egy gyors skicchez - mondja Wedge. - Még mindig ez a legalkalmasabb módszer, ha gyorsan akarunk felvázolni pillanatnyi érzéseket."
Szintén fontos állomása volt folyamatnak a modellek elkészítése, amik megjelenítették a figurákat a maguk háromdimenziós valóságában, majd ezeknek az adatai bekerültek a Blu Sky számítógépeibe, így létrejöttek a szobrok digitális 3D-s változatai. Ezután az animátorok elhelyezték a figurákat térben és idõben, hozzájuk rendelték a különbözõ mozgásokat (mint például a háj rengése) és végül a figurák játékát.
Ennek a komplikált, hosszadalmas és sok kihívást rejtõ produkciónak a végéhez közeledve Wedge így fogalmazza meg a film iránti reményeit: "Ez a film mindenki számára tartogat valamit - van benne akció, humor, kaland és érzelmek - egy olyan fantáziavilág díszletei között, amilyet még senki sem látott. A közönség mozgalmas, színes, szórakoztató vígjátékot vár, amilyen a legtöbb animációs film. De azt hiszem, a Jégkorszakban annyi érzelem és szeretet van, hogy még ezen elvárások fényében is nagy meglepetést fog okozni. Remélem, hogy örömet szerez majd az embereknek."