Bruce Willis
Az NSZK-ban állomásozó amerikai katona négy gyermeke közül az első éppen a katonai bázison született meg 1955. március 19-én Idar-Obersteinben. A papa két év múlva leszerelt, és hazavitte családját az Államokba. A New Jersey-beli Carneys Pointban telepedtek le, apja a camdeni hajógyárban helyezkedett el. Bruce a közeli Penns Grove-ben lévő középiskolába járt. A szertelen kamasz népszerű volt iskolatársai körében, megválasztották a diáktanács elnökének, és nagyon megtapsolták, amikor fellépett az iskolai színielőadásokon. Érettségi el?tt három héttel viszont kicsapták, mert belekeveredett egy faji megkülönböztetés elleni tüntetésbe, ahol szónokolt a tömegnek. Bár Willis gyerekkora óta dadogott, ha közönség előtt kellett megszólalnia, mindig tisztán, nyugodtan beszélt...
Végül mégis letette az érettségit, s bár egyenes út vezetett volna az egyetemre, mégis a Du Pont cég szállítmányozási osztályán kötött ki, ahol sofőrként teljes munkaidőben dolgozott. Amikor egy kollégáját halálos baleset érte, Bruce elgondolkozott a munkások életén, és hamarosan kilépett a munkahelyéről. Egy ideig céltalanul tengett-lengett a világban, esténként harmonikázott a Loose Goose bárban, majd biztonsági őr lett az épülő atomerőműnél. Végül azonban megint felébredt benne a színház iránti szeretet, és beiratkozott a Montclair State College dráma tagozatára. Hamarosan kiemelkedő alakítást nyújtott Rick megformálásával Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című darabjában, s a sikeren felbuzdulva gyakran elrepült New-Yorkba, ahol szorgalmasan járt az Off-Broadway színházaknál tartott meghallgatásokra. Bízott a képességeiben, és úgy érezte, nincs szüksége több tanulásra, ezért már az első évben otthagyta az iskolát, és lakást bérelt Manhattanben.
Persze élni is kellett valamiből, ezért mixer lett a Cafe Centralban, ahol mindenféle híresség megfordult. Amikor éppen nem italt kevert, Willis rendületlenül színészi munka után kajtatott. Off-Broadway darabokban lépett fel; a nagy áttörés 1984-ben következett be, amikor Sam Shepard A szerelem bolondja című színművében Will Patton helyére beugorva óriási sikert aratott. Erre figyelt fel a Miami Vice című tévésorozat egyik munkatársa, és felajánlotta neki az egyik rosszfiú szerepét. Ezt jó pár kisebb filmszerep követte, majd Willis 1985-ben Los Angelesbe repült, hogy Madonna Kétségbeesve keresem Susant című filmjének szereplőválogatásán olvassa a férfipartner szövegét. Számára ez volt minden, s már éppen haza akart térni, amikor meghallotta, hogy az ABC A simlis és a szende sorozatához is karaktert keresnek. A mintegy háromezer reménykedő jelentkező között Willis az utolsó volt a sorban, s végül ő kapta a szerepet, ami Emmy- és Golden Globe-díjat hozott neki.
Bár a képernyőn jól mutattak együtt, Bruce ki nem állhatta partnerét, Cybill Shepardot, s forgatáson kívül számos látványos veszekedés zajlott le közöttük, megalapozva ezzel Willis temperamentumos hírét… A film világába Blake Edwards vígjátékával, a Nem látni és megszeretnivel (1987) tört be, Kim Basinger volt a partnere. Közben a Stakeout forgatásán megismerkedett Demi Moore-ral, és fülig egymásba szerettek, Willis nemsokára feleségül is vette Demit.
Következő filmje a Hollywood varázsa volt, amelyben Tom Mixet, a legendás filmcowboyt alakította. Az igazi sikert a Drágán add az életed! hozta meg számára, amivel a világhírű sztárok közé emelkedett. Norman Jewison Az ellenség földjén című filmjében vietnámi veteránt alakított, majd játszott a cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma-díjat nyert Tarantino-filmben, a Ponyvaregényben. Paul Newman partnere volt a Senki bolondja című filmben, ezután Az ötödik elem és az Armageddon következett. Dr. Malcolm Crowe gyermekpszichiátert formálta meg a Hatodik érzékben, majd a Kurt Vonnegut regényét feldolgozó Bajnokok reggelijében producert alakított, Rob Reiner Velem vagy nélküled című filmjében Michelle Pfeiffer a partnere. 2000-ben Emmy-díjra jelölték a Jóbarátok című tévésorozat vendégszereplőjeként, s azóta is új terveket szövöget…
Cate Blanchett
Miután megszerezte diplomáját az ausztráliai National Institute of Dramatic Arton, Cate Blanchett elsősorban színpadon dolgozott. Tagja a Company B-nek, a Neil Armfield vezette társulatnak, amely tagjai közt van Geoffrey Rush, Gillian Jones és Richard Roxburgh. Eljátszotta Miranda szerepét A viharban, Opheliát a Hamletben és Nyinát A sirályban. 1999-ben a londoni West Enden, az Almeida Színházban David Hare Bőség című darabjában alakította Susan Traherne-t.
1998-ban I. Erzsébet királynő volt az Elizabeth-ben, amiért megkapta a Golden Globe-díjat. Ismertebb filmjei: Láger az édenkertben, Játék és szenvedély, Vakrepülés, Eszményi férj, A tehetséges Mr. Ripley, A síró ember.
A Banditákért 2002-ben Golden Globe-ra jelölték.
Billy Bob Thornton
Az arkansasi Hot Springben született 1955-ben. Művészi pályafutását zenészként kezdte, a Tres Hombres nevű zenekarban dobolt. 1981-ben Los Angelesbe költözött, gyermekkori barátjával, Tom Eppersonnal együtt szüzséket írtak, de nem találtak rájuk vevőt. Billy Bob sokat dolgozott, ez idő alatt keveset törődött az egészségével, végül szívproblémákkal kórházba kerül, s ezután kénytelen volt lassítani a tempón.
Ötször kötött házasságot, az utolsót 2000-ben Angelina Jolie-vel. Színészként és rendezőként egyaránt jelentős alkotások fűződnek a nevéhez. Eddigi legnagyobb sikerét a Penge (Sling Blade) című film jelentette, amit írt, rendezett és eljátszotta benne a főszerepet is. A moziért két Oscar-jelölést kapott, és a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában meg is nyerte azt; nem csoda, hiszen saját művéből írta meg a szüzsét. Sam Raimi A Simple Plan című mozijában csak kis szerepe volt, mégis több díjra nevezték. Az All Pretty Horses című filmje, amit rendezőként jegyzett, nemcsak Matt Damon és Penélope Cruz számára hozott sikert, de Thornton is több vállveregetésben részesült. A szorgalmas polihisztor szép hitvese mellett a munkát sem hanyagolja el. Sikerrel fut a Coen-testvérekkel forgatott filmje, Az ember, aki ott se volt, s jelenleg a Daddy and Them című produkción dolgozik, amit megírt, rendez és nem engedte át másnak a f?szerepet sem…
A Banditákért 2002-ben Golden Globe-ra jelölték. |