John Davis a veterán állatidomárra, Larry Madridra (Dr. Dolittle, Az õserdõ hõse, 102 kiskutya) bízta a szereplõgárda négylábú színészeinek betanítását. A filmkészítõk elõször igazi macskára gondoltak Garfield szerepét illetõen is. Találtak is egyet, aki szinte tökéletesen úgy nézett ki, mint õ, de nem volt annyira husi. Larry használt már "kövérítõ-ruhát" macskán egy mûsor alkalmával, de az alkotók végül a számítógépes megoldást választották.
Az imádnivaló Ubul szerepére Madridnak kezdettõl fogva volt már ötlete: Tyler, a dakszli-skót terrier keverék.
Az ember azt gondolná, hogy nagy kihívást jelent az állatidomár számára egy olyan jelenet például, amiben az egyik macskának egy sütit kell húznia egy gördeszkán, vagy amelyikben egy vödörbe kell beugrania és ott maradnia, amíg fel nem húzzák az emeletre. De ezek a mutatványok sokkal egyszerûbbek, mint betanítani a macskákat arra, hogy egy helyben üljenek és csak egy adott irányba nézzenek egy meghatározott ideig. A macskák hamar elunják magukat, ezért valamivel mindig fent kell tartani az érdeklõdésüket.
A forgatáshoz két külön stábot használtak egyszerre, az egyik csapat az emberi szereplõk, valamint Ubul jeleneteit forgatta, a másik pedig az állatokét.
A film látványának megtervezése legalább olyan fontos volt, mint a szereplõválogatás. A készítõk vibráló látványt akartak elérni, ehhez a fantázia és a valóság megfelelõ arányát kellett eltalálniuk. Így lett a környezet valóságos, viszont a színek és a felületek kiválasztásával egy kicsit a képregény világa felé hajló.
A Garfield-képregények olvasásakor van egy dolog, ami egybõl szembeötlõ: legtöbbször igen kevés elembõl állnak össze. A látvány nem túlbonyolított, és a történet is egyértelmû. Szem elõtt tartva az eredeti képregény hagyományait, a rendezõ és a produkciós vezetõ úgy döntöttek, az eredeti elképzeléshez képest leegyszerûsítik a film képi világát. Mindannyian tudjuk, hogy Garfield narancssárga, ezért a készítõk nem használtak ugyanilyen színû tárgyakat, felületeket a filmben.
Hewitt és Hammond három külön részre osztotta a filmet látvány szempontjából. Garfield háza és a szomszédos telkek az õ birtoka, ahol tökéletes kényelemben érzi magát. Ezért a környék barátságos mesebeli utcaként jelenik meg, színes házakkal és épületekkel, tökéletesen rendben tartott kertekkel, árnyékot adó fákkal.
Amikor Garfield a nagyvárosba kerül, hogy megkeresse Ubult, a környezet tökéletesen tükrözi, hogy macskánk egyáltalán nem a saját megszokott környezetében van.
Marie France jelmeztervezõ klasszikus látványt kölcsönzött a szereplõknek. Az ötvenes évek világából merített ötleteket. A nõk soha nem viselnek nadrágot, és senki nem hord se farmert, sem pedig tornacipõt. Jon ruháinál elszakadt a képregényben megszokott skótkockás egyszerû ruháktól, hogy egy kicsit divatosabb és szimpatikusabb legyen a karakter. És persze senki nem visel narancssárgát, az kizárólag Garfield színe. A lusta cicus öltöztetésével France-nek nem volt sok gondja…
Természetesen a legtöbb figyelmet a fõszereplõ kapta. Pete Hewitt és a vizuális effektusokért felelõs csapat állandó kapcsolatban álltak Jim Davisszel, hogy véleményt alkothasson a számítógép által generált Garfield-figuráról. Davis igen értékes forrásnak bizonyult. "Bár nem kérte, de bármit csináltunk, egyeztettünk vele, hogy megfelel-e neki, így lényegében kivette a részét a csapatmunkából" -állítja Hewitt.
"Nem találtunk egyetlen egy macskát sem, aki elég nagy és kövér volt, és még a szövege is jó volt - viccelõdik John Davis -, ezért inkább a digitális technológiát vettük igénybe, hogy segítségünkre legyen a történet bemutatásában. Az egyik fõ oka annak, hogy Jim Davis úgy döntött, Garfield végre a szereplõje lehet egy mozifilmnek, az az lehet, hogy az elmúlt pár évben a technológia rengeteget fejlõdött."
Dean Cundey operatõr, aki sokat fényképezett effektusokkal teli filmeket (Roger nyúl a pácban, Vissza a jövõbe-trilógia), a vizuális effektusokért felelõs producer, John Kilkenny (Fenegyerek, Dr. Dolittle 2.), az animációs supervisor, Chris Bailey (Joe, az óriásgorilla) és a vizuális effektusokért felelõs csapat együtt alkották meg Garfieldot, a képregényben védjeggyé vált karakterisztikus vonásokkal: kerület, fátyolos szemek és teli mosoly.
Hewitt ragaszkodott hozzá, hogy Garfield hihetõ legyen és valóságos, de hû maradjon az eredeti karakterhez. A próbák során egy kitömött Garfield-figura helyettesítette a késõbb számítógéppel elkészített karaktert, hogy az operatõr el tudja elõre helyezni a képen, és hogy a színészeknek legyen mire reagálni.
A felvételek során már nem használtak semmilyen bábut, hogy az animált Garfieldnak legyen helye. A folyamat harmadik szakaszában egy sima szürke, késõbb pedig egy tükörgömböt filmeztek pontosan azon a helyen, ahol végül Garfield szerepelni fog. Ez az animátoroknak nyújtott segítséget abban, hogy milyen irányból milyen mennyiségû fény érje a karaktert.
A felvételek elkészítése után 12 hónap munka következett, a csapatnak egy teljes évébe tellett, mire elkészítették az utolsó animált filmkockát is.
A forgatás és az utómunkálatok összesen 18 hónapot vettek igénybe, megszületése után 25 év elteltével tehát összességében 18 hónap kellett hozzá, hogy Garfield végre filmsztárként is debütáljon.
"Igazi csapatmunka volt a stáb, a filmkészítõk és vizuális csapat részérõl - állítja John Davis. - Most a legjobb talán, ha idézünk magától Garfieldtól, aki negyed évszázadon keresztül szórakoztatott milliókat: 'Rájöttem, hogy ha elég ideig várunk valamire, egyszer minden eljön hozzánk.'."