- Sokat írtak már a velencei szeretõkrõl, de eddig senkinek nem volt bátorsága filmre vinni e történetet. Hogyan született meg önben az ötlet?

- Amikor elõször olvastam el Musset A század gyermekének vallomását, nem tudtam, hogy George Sand az az asszony, akirol szó van. Sokkal késobb jöttem rá, hogy ugyanennek a történetnek van egy második verziója is, amelyet Sand írt Musset halála után: A nõ és a férfi (Elle et Lui). Felfedeztem, hogy kapcsolatuk, mint téma, sohasem, még haláluk után sem szûnt meg. Kritikusoknak, magyarázóknak, leszármazottaknak, mindenkinek megvolt a saját, a másiknak ellentmondó verziója... Milyen volt hát ez a szerelem, amely annyi ellentmondást vetett fel? Kedvet éreztem e misztikum megfejtésére. Megragadott a történet modernsége, s vissza akartam állítani eredendõ erejét: a két szeretõ szempontjából bemutatni, egybe foglalni õket egyetlen megközelítésben, egyetlen filmben...

- Filmje Musset reménytelen szavaival indul, egy romokban lévo világot idézve fel, amelyben a század gyermekei, mint az árvák, feketébe öltözötten, káromkodnak és üres a szívük. Mintha semmi sem változott volna!

- Mint az 1830-as évek gyermekei, mi is gyenge erkölcsû társadalomban nõttünk fel, amelynek elvei semmiféle kapcsolatban nem álltak a "valódi élettel". Mint Sand vagy Musset, minket is olyan iskolákban neveltek, ahol a lányok és a fiúk külön voltak. Húszéves korunkban hirtelen jöttünk rá, hogy mennyire elszigeteltek bennünket a másik nemtõl. Fel kellett fedeznünk a szerelmet, meg kellett szabadulnunk az elõítéletektõl és az elavult polgári bûntudattól, megtalálni az igazságot, amelyre a szüleink nem tanítottak meg bennünket tudatlanságból vagy félénkségbõl. A mi lázadásunk lobogója a nemi különbségek megszüntetése lett. A fiúk megnövesztették a hajukat, míg a lányok levágatták és nadrágban jártak. (Sand egy századdal korábban férfiöltözetet hordott, Musset pedig fantázia-pantallókban és színes zakókban járt.) Naivak lévén, távolról sem hittük, hogy a tabukat összetörve, a szabályokat megváltoztatva, egy teljesen tanácstalan, világos kiindulási pontokat és értékeket nélkülözõ generáció következik. Érzelmi "csõddel" vádolva magukat, a fiatalok szerelmi modelleket kerestek, amelyek megfelelnek várakozásaiknak. Kétségbeesetten kutatták az élet és a szerelem értelmét. Ma megcsinálni ezt a filmet, e történetet kifejezetten maivá tenni, ezt szinte a velük szembeni kötelességnek éreztem. Egy olyan szerelmes filmet nyújtani nekik, amely megpróbálja kikerülni a kliséket és hazugságokat és mindazt, amihez hozzá vannak szokva (szentimentális televíziós sorozatok, hollywoodi happy endek stb.), mást mutatni nekik, másképpen; a legközelebb menni, a legigazabb módon a szerelemhez, még ha ez az utazás néha fájdalmas is.

- Sand és Musset ábrázolásánál bemutatja mindkettõjük jó és rossz oldalát anélkül, hogy bármelyikük pártján is állna. Mi a jelentõsége ennek az egyforma tekintetnek?

- Mind Sand, mind Musset esetében, nekem e két személyiség igazságát kellett bemutatnom. Igazságot adni mindkettõjüknek, szeretni és megérteni õket kisszeruségükben és nagyságukban. Nem ócsárolni õket, s nem ítélkezni felettük.

- A forgatókönyvet Murray Head és François-Olivier Rousseau társaságában írta. Mi volt az õ szerepük ebben?

- François-Olivier Rousseau regényírót azért kértem fel, mert tökéletesen ismeri a XIX. századot. Mindenkinél jobban ismeri e kor nyelvezetét és a filmhez olyan tónust, és iróniát tud adni, mellyel ábrázolja a kõrt, de egyúttal közel hozza hozzánk. Murray Headet nagyon megragadta a történet. Lázasan és lelkesen dolgozott, a forgatókönyv modernitását és mélységét adta. A szereplõk lélektanához egyre inkább közeledve segített nekünk megérteni õket. Két éven keresztül dolgoztunk, A század gyermekének vallomásából kiindulva, de Musset versei, Sand regényei, levelezésük is inspirált bennünket. Sand és Musset történetében az az egyedülálló, hogy mialatt élték szenvedélyüket, megírták azt, s kapcsolatuk alatt és után is e szenvedély mindkettõjük muveit táplálta. Mi a valóságot akartuk megírni, nem a történelmi valóságot, hanem az érzelmekét. Egy játékfilm nem történelmi dokumentum, hanem fikciós mû, amely a valóság forrásainak csak egy részét dolgozza fel.

- Hogyan tudták elkerülni azt a nehézkességet, amely a történelmi filmekben gyakran tetten érhetõ?

- Azt akartam, hogy a film a hõseinek képe legyen: szenvedélyes és igaz. Nem arról volt szó, hogy fellengzõs muvészeket ábrázoljunk, hanem hús-vér embereket, akik élnek és szenvednek. A romanticizmusról alkotott kép nagyon gyakran édeskés és mesterkélt. A romanticizmus pedig erõszak, szabadság, lázadás, õszinteség, ifjúság. Musset figurája hihetetlenül modern. Az önzés és a nagylelkuség, a gyermekesség és az õrület, a provokáció és a zseni keveréke. Romantikusnak lenni: a szenvedély, az igazság, az utazások örökös keresése, a természet, az élet újra felfedezése... Egyébként, a XIX. század elejének festményeit, rajzait nézve láthatjuk, hogy a férfiak és nõk magatartása mennyire modern volt. 1830-ban ugyanolyan módon szerettek, mint manapság.

- Luis Bacalovot kérte fel zeneszerzõnek, ugyanakkor a romantikus repertoár mûvei is szerepelnek a filmben. Ebben az esetben is az erõs érzelmek és a hitelesség ábrázolása volt a célja?

- Murray Head segített abban, hogy tudatosodjon bennem a zene fontossága e filmben. Sand és Musset korában az emberek a zene megszállottjai voltak: jártak hangversenyre, de fõleg otthon zenéltek. Mindenki játszott valamilyen hangszeren. Sand hárfázott. Miután Murray Head maga is zenész, a forgatókönyv kidolgozása alatt állandóan keresett megfelelõ zenéket: megtalálta a témákat, színeket, hangszereket. S amikor már tudtam, milyen irányban akarok menni, akkor kerestem meg és kértem fel Luis Bacalovot, akivel már dolgoztam A villámcsapásban (Coup de foudre).

- Juliette Binoche, mint George Sand: nyilvánvaló volt az ön számára?

- Sand szerepére Binoche magától adódott: vagy õ vagy nincs film. Éreztem, hogy Juliette, aki annyi idõs, mint a hõsnõnk, egy ilyen erõs személyiség ábrázolása elõl nem térhet ki. George Sand kétségtelenül a világban legjobban ismert francia nõ, a feminizmus szimbóluma. Még "George Sand" feliratú trikók is vannak az Egyesült Államokban! Juliette gondolkodási idõt kért, majd egy reggel eldöntötte: George Sand lesz. Tudtam, hogy a figurához meglesz az ereje, a rejtelmessége, a kecsessége. Hatalmas munkát végzett s egy fantasztikus belsõ haladást is elért. Mindent meg tud csinálni, de éreznie kell minden szót, minden mozdulatot.

- Hogyan gondolt Benoît Magimelre Musset szerepének megformálójaként?

- Musset szerepében nagy szerencsém volt Benoît Magimellel. Kevés az olyan 20-25 éves francia színész, akinek olyan szilárd vállai lennének, hogy el tudjon bírni egy ilyen figurát, aki kicsapongó dandy és egyúttal zseniális költõ... Néhány próba után Benoît Magimel igen gyorsan beilleszkedett az együttesbe. Intelligens, mély, elragadó és vonzó. Fiatalsága ellenére olyan tapasztalata van, mintha ötven éve gyakorolná e mesterséget.

- E filmmel eltávolodott korábbi mûveinek jellegétõl, melyek leggyakrabban önéletrajzi ihletettséguek voltak. Mondhatjuk, hogy ez az érettség filmje?

- Fontos volt számomra életem e pillanatában, hogy megpróbáljak egy ilyen filmet csinálni. Amit eddig csináltam, az mindig nagyon közel volt az önéletrajzhoz. De ez olyan, mint a pszichoanalízis, amely során saját belsõ világunk feltárásának erõltetésével végül meggyógyulunk (legalábbis, reméljük) és képesek leszünk mások felé fordulni. Természetesen vannak még félelmeim és kétségeim, de az az érzésem, hogy képes vagyok megnyílni. Nyitni a világ felé, érdeklõdni mások iránt, szeretni, megérteni õket... ezt nevezik érettségnek.

- Hogyan értelmezhetõ a film végso üzenete?

- Azt hiszem, hogy egy szerelem helye és jelentõsége az életben nem azonnal világosodik meg. Csak idõvel mérhetõk le pontosan ezek az érzelmek. Fel kell tudni ismerni a szerelmet, amikor azt átéljük, bátran kell megélni és mint Sand a film végén, ki kell tudni mondani, hogy igen, egy napon valóban, egész szívünkkel szerettünk. Ezzel az üzenettel szerettem volna befejezni a filmet.

(Fabienne Bradfer)

DIANE KURYS (1948)

A Renaud-Barrault színházban színésznõ. Már elsõ filmje igen nagy sikert aratott.

Filmjei:

1977 - Mentolos ital (Diabolo methe) - Louis Delluc-díj 1980 - Molotov koktél (Cocktail Molotov)
1983 - Villámcsapás (Coup de foudre)
1987 - Egy szerelmes férfi (Un homme amoureux)
1990 - La Baule-ban történt (La Baule les Pins)
1992 - A szerelem után (Après l'amour)
1994 - Bolondulásig (A la folie)
1999 - Az évszázad gyermekei (Les enfants du siècle)